Gyereknap alkalmából tündéri videót osztott meg Budapest főpolgármestere.
Orbán Viktor az 1998-as választási eredményekről nyilatkozva mondott pár dolgot, ami 27 évvel később nagyon máshogy cseng már.
Az időjárás tavaszias marad május utolsó hetében is.
Akinek fontos a benzinár mértéke, annak érdemes ezt elolvasnia!
Budapest egyre kevesebb pontján van lehetőség ingyenes parkolásra.
2010. június 23., 07:54
Lázár János szerint az MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés "versenyében". A Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség ülése után kedden közösen tartott sajtótájékoztatót Balogh Andrással, az MSZP államfőjelöltjével és Lendvai Ildikóval, a szocialisták távozó pártelnökével. Lázár János megköszönte, hogy Balogh András részt vett a frakcióülésen, és a jelöltnek "nemes küzdelmet és még nemesebb megmérettetést kívánt". Balogh András kiemelte: megtisztelőnek tartja, hogy meghívták a frakcióülésre, ahol kellemes beszélgetést folytattak. Megköszönte a meghívást és a konstruktív légkört.
2010. június 23., 05:31
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont Száműzött művészet című tárlatsorozatában olyan alkotók életművét mutatja be, akik a két világháború között nem maradhattak Magyarországon zsidó származásuk miatt. Bár koruknak meghatározó és különleges művészei voltak, még felfedezésre várnak idehaza. A sorozat első kiállítása – Késői hazatérés – három képzőművésznek állít emléket. HERSKOVITS ESZTER írása.
2010. június 22., 21:22
Megmozdultak a csillárok, összekoccantak a poharak Komárom-Esztergom megyében.
2010. június 22., 20:37
Egy vasztélyi férfi baltával támadt az E-On két munkatársára, miután azok kikapcsolták nála az áramot. A két munkásnak ugyan sikerült lefognia a férfit, és kivenni kezéből a baltát, de közben egyikük kezét megharapta. A Bicskei Rendőrkapitányságon közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult vele szemben büntetőeljárás.
2010. június 22., 19:29
A kormány és az önkormányzatok hozzák nyilvánosságra tanácsadói szerződéseiket – szólítja fel Karácsony Gergely LMP-s politikus az érintetteket. Ha mindezt jogszabályok akadályozzák, törvénymódosítást kezdeményeznek az ügyben. Az országgyűlési képviselő a minapi Magyar Nemzetben róla megjelent cikk apropóján lépett fel újra az átláthatóság érdekében.
2010. június 22., 18:52
Új mozgalom indult a Facebook-on. A közösségi oldalon szerveződő csoport arra biztat: mondjunk le az augusztus 20-i tűzijátékról.
2010. június 22., 17:02
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul vizsgáltassa ki a Hortobágy-Berettyón történt halpusztulás okait. A párt szerint a rendkívül súlyos környezetpusztítás egyértelműen emberi mulasztással indokolható.
2010. június 22., 16:23
Megszűnik a csapadék és napsütésre van kilátás, ugyanakkor megerősödik a szél. A napos-szeles idő miatt csökkenhet a belvízzel elöntött területek nagysága is.
2010. június 22., 15:15
Azonnali hatállyal visszavonta az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI)főigazgatójának vezetői megbízatását Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter - közölte kedden a szaktárca. A minisztérium szerint mindez a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek megfelelően történt. Kárpáti Zsuzsanna a Független Hírügynökségnek azt mondta: nem vette át a dokumentumokat, és munkajogászhoz fordul, mivel szerinte pályázaton elnyert határozott idejű megbízását nem a jogszabályoknak megfelelően kívánják megszüntetni.
2010. június 22., 14:33
Az MSZP nem ért egyet azzal, hogy csökkenjen a területi és országos kisebbségi önkormányzatok képviselőinek létszáma, ezért nem is szavazta meg hétfőn az erről szóló törvényjavaslatot.
2010. június 22., 13:43
Fejérben is mindenki a maga módján menti, ami menthető, bár ez nem egyszerű.
2010. június 22., 12:52
Politikai perekre lehet számítani elszámoltatás címén az író szerint, aki úgy véli: Orbán történelmileg megalapozatlanul beszél forradalomról.
2010. június 22., 11:58
Sólyom László nem hajlandó újraválasztása érdekében engedményeket tenni – az alkotmánybírók jelölési rendjét megváltoztató fideszes alkotmány- és törvénymódosítás vétója egyértelműen ezt mutatja. A Fidesznek ennek ellenére politikai nyereséget hozhat Sólyom köztársasági elnökké jelölése – írja blogjában Török Gábor.
2010. június 22., 11:16
Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke megkezdi a nagy átalakítást. A Bologna-rendszert felülvizsgálják, az oktatás finanszírozását megváltoztatják, a pedagógusképzést egységes, osztatlan képzésbe emelik.
2010. június 22., 10:16
Összesen 15 nagykövetet hívnak vissza - közölte Martonyi János külügyminiszter kedden. Volt nagykövet, aki olyan miniszterelnöki anyagot terjesztett, melyben a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét szélsőségesnek nevezik.
2010. június 22., 09:31
Egy olyan országban, ahol állami léptékben is fel lehet rúgni a morális szabályokat, ugyanez történik a kultúra világában és más felületeken is, a pozitív változás azonban nem rendőri intézkedésektől várható, a kultúra világának belülről kell megtisztulnia, és ez nem fog varázsütésre megtörténni, hanem csak fokozatosan - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szőcs Géza kulturális államtitkár.
2010. június 22., 08:34
Végrehajtható lesz-e a Fidesz médiatörvénye? A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.
2010. június 22., 08:34
Erős vihar alakulhat ki kedden Nyugat-Dunántúlon, ott 90 kilométer/órás széllökések is lehetnek.