2010. június 29., 08:10

Medián: Az államfő-jelöltek közül Schmitt Pál kapna nagyobb támogatást az emberektől. Ellenszavazat nélkül támogatta a Fidesz-frakció Schmitt Pált, miután Orbán Viktor közölte: Schmitt a legalkalmasabb jelölt köztársasági elnöknek.

2010. június 29., 06:51

A lojalitás a legfőbb erénye Orbán Viktor köztársaságielnök-jelöltjének.. A 168 Óra stúdiójában Barát József, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.

2010. június 29., 06:50

Vida Ildikót nevezte ki hétfőn az APEH új elnökének Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az adóhatóság eddigi vezetőjének, Szikora János vezetői megbízatásának visszavonását ugyancsak hétfőn jelentette be a tárcavezető. Egy vizsgálat ugyanis megállapította, hogy Szikora János leállítatta a MALÉV köztartozásának behajtását, illetve jogszerűtlenül beavatkozott a Kiemelt Adózók Igazgatóságának hatáskörébe.

2010. június 29., 06:02

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője visszautasította Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt kérését, hogy támogassanak egy közös független főpolgármester-jelöltet a budapesti helyhatósági választáson - közölte a párt hétfőn. Az LMP a legutóbbi kongresszusán egyhangúlag úgy döntött, hogy nem működnek együtt egyetlen párttal sem a fővárosi választásokon, ugyanis a párt elkötelezte magát, hogy "kiszabadítsa az ingatlanspekulánsok és más, az önkormányzati hatalommal összefonódott oligarchák hálójából" a fővárost, amihez azonban egyik parlamenti párt sem megfelelő partner - áll a párt közleményében.

2010. június 29., 04:37

Eljárási okokkal, a szakmai javaslatok mérlegelésével indokolta a fideszes kezdeményezésű médiacsomag egyik előterjesztője, hogy hétfőn mégsem került napirendre a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat zárószavazása, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány, az úgynevezett "médiaalkotmány" általános vitája, amelyet az előzetes napirend még tartalmazott. Cser-Palkovics András az Országházban elmondta: az alkotmánymódosításról hétfőn zárószavaz a Ház, míg a médiastruktúrára vonatkozó másik három javaslatról a tervek szerint a következő hetekben, de még július 19-e előtt meglesz a végszavazás.

2010. június 28., 19:46

Az Országgyűlés egy hetes halasztás után hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében, ha a gyermek a kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul több mint ötven órát mulaszt, az adott település jegyzője elrendeli védelembe vételét és a teljes iskoláztatási támogatás felfüggesztését - írja az MTI.

2010. június 28., 17:28

A Fővárosi Bíróság másodfokú végzése alapján megszüntették a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektorának előzetes letartóztatását, az intézményvezetőt február közepén tartóztatták le befolyással való üzérkedés gyanúja miatt - írja az MTI.

2010. június 28., 15:12

Ha Schmitt Pált augusztus ötödikén köztársasági elnökké választják, lemond a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki posztjáról, mert az államfői szerep mellett más társadalmi megbízatást nem lehet ellátni. Ezt maga az érintett jelentette be. Kérdés, milyen változásokat hozhat mindez a magyar sportban? És felvetődhet-e újra egy hazai rendezésű olimpia terve?

2010. június 28., 14:30

Az öt javaslatból álló, fideszes kezdeményezésű médiacsomag elemei közül csak az alkotmánymódosításról dönt hétfőn a parlament; az előterjesztő kérésére ugyanis mégsem kerül napirendre a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat zárószavazása, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány általános vitája, amelyet az előzetes napirend még tartalmazott - írja az MTI.

2010. június 28., 12:50

A Margit híd majdnem három méterrel lesz szélesebb az új acéltábláknak köszönhetően, amelyeket már elkezdtek helyükre emelni a híd déli, Parlament felőli oldalának közepénél - közölte a MH 2009 Konzorcium.

2010. június 28., 12:17

A közműdíjak emelésére bevezetett moratórium ellenére milliónyi fogyasztó mégiscsak jóval többet fog fizetni a gázért július elsejétől a támogatási rendszer megszűnése miatt. Az sem lehet nyugodt, akit ez most nem érint, mert az árbefagyasztás csak ideiglenes megoldás, ha az importköltségek növekednek, azt előbb vagy utóbb valamilyen formában be fogják hajtani rajtunk. Ne legyenek illúzióink a bankadóról sem, annak nagy részét közvetve szintén velünk fizettetik meg.

2010. június 28., 11:41

Miután Horváth Csaba, a szocialisták főpolgármester-jelöltje vasárnap nyílt levélben fordult Schiffer Andráshoz, az LMP frakcióvezetőjéhez, és felvettette egy közösen támogatandó főpolgármester-jelölt lehetőségét, az LMP-és politikus ma szintén nyílt levélben válaszolt. A levél tartalmát alant teljes terjedelmében közöljük.

2010. június 28., 09:45

Pintér Sándor belügyminiszter úr bejelentése kapcsán, amely szerint a magyar kormány Brüsszelhez fordul az árvízkárok enyhítése céljából, eszembe jutott egy nem is oly régi keletű bölcsesség.

2010. június 28., 09:33

Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje levélben kérte Schiffer András LMP-s frakcióvezetőt, hogy Budapest érdekében egyezzenek ki egy független jelöltben. Az LMP szerint a frakcióvezető nem is illetékes az ügyben. Az egyik javasolt jelöltet, Vágó Istvánt még nem kereste meg senki.

2010. június 28., 08:11

A Jobbik kifogásolja, hogy Orbán Viktor ismét dezertőröknek minősítette a Magyar Gárdába belépő rendőröket és hiányolja a közbiztonság gyors javítására tett miniszterelnöki ígéret betartását - derült ki a párt vasárnapi közleményéből.