Karácsony Gergely szerint az Államkincstár törvénytelen és erkölcstelen tettet hajtott végre, amikor inkasszált 10 milliárd forintot Budapest számlájáról. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal sem szerénykedett, a normális élet és a béke reményének elhozójaként festette le az amerikai elnököt.
Felhőszakadás, zivataros időjárás lehet, a fejfájás pedig szinte biztos.
Szokatlan időpontban, szerdán délután tartott Kormányinfót Gulyás Gergely MIniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter.
Az egyik budapesti híd egyre rosszabb állapotban van, ezért szinte azonnali beavatkozásra van szükség.
2010. június 28., 06:07
Több mint 2.300-an írták alá eddig a Fidesz elszámoltatási kampánya elleni tiltakozó felhívást - közölte a nyilatkozat 108 jegyzője - köztük politikusok, tudósok, írók, újságírók - közül Bauer Tamás közgazdász.
2010. június 27., 21:03
Nyílt levélben kérte Horváth Csaba, a szocialisták főpolgármester-jelöltje Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezetőjét közös, független főpolgármester-jelölt támogatására, és utalt rá, hogy ebben az esetben kész visszalépni. Levelében Horváth Csaba a lehetséges jelöltek között említi Bárándy Pétert, Vágó Istvánt és Kuncze Gábort. Az MSZP budapesti elnöke úgy fogalmaz: "én magam is készen állok, hogy a város érdekében meghozzam azt a döntést, amellyel lehetővé teszem egy független, a szabadság és demokrácia mellett elkötelezett pártok támogatásával induló egyetlen jelölt versenybe szállását".
2010. június 27., 17:24
A Jobbik kifogásolja, hogy Orbán Viktor ismét dezertőröknek minősítette a Magyar Gárdába belépő rendőröket és hiányolja a közbiztonság gyors javítására tett miniszterelnöki ígéret betartását - derült ki a párt vasárnapi közleményéből. A Volner János országgyűlési képviselő, a Jobbik rendvédelmi kabinetvezetője által aláírt közlemény szerint Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánvaló politikai megfontolásból ragaszkodik "az erkölcsileg és jogilag egyaránt téves meghatározáshoz", amellyel dezertőröknek minősítette a Magyar Gárdába belépő rendőröket a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén mondott beszédében.
2010. június 27., 15:05
Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon. Az idén március elseje óta kell regisztrációs jegyet váltaniuk a helyközi közösségi közlekedésben - a Volán, a MÁV és a GYSEV járatain - a szociálpolitikai kedvezmény alapján díjmentesen utazóknak, köztük a 65 év felettieknek, 6 év alatti gyerekek, hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és menekülteknek.
2010. június 27., 13:45
"Fékjavító programot" hirdet az MSZP, mert az ellenzéki párt szerint a kormánytöbbség folyamatosan bontja le a közjogi fékeket és ellensúlyokat. Lendvai Ildikó pártelnök közölte: társadalmi ellensúlyokra van szükség, ezért a közvéleményt kell a negyedik hatalmi ággá tenni. Tájékoztatása szerint a "fékjavító program" részeként az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul a kormánytisztviselői törvény újbóli elfogadása ellen. Kezdeményezi a médiatörvény zárószavazásának elhalasztását, valamint levelet küldött ez ügyben Neelie Kroes EP-biztosnak és az Európai Parlament szocialista frakcióvezetőjének.
2010. június 27., 12:33
Ellenszavazat nélkül választotta újra Vona Gábor pártelnököt a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton. Megőrizte helyét a hat alelnök is, módosították az alapszabályt. A párt alelnöki tisztségeire tizenegyen pályáztak. Az MTI úgy értesült, hogy a legtöbb szavazatot Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő kapta, őt követi Sneider Tamás, az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának elnöke. Hozzájuk hasonlóan újabb két évig a Jobbik alelnöke maradhat Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke, valamint Gyüre Csaba, Murányi Levente és Novák Előd is.
2010. június 27., 10:58
A rendvédelemben dolgozóknak feddhetetleneknek kell lenniük – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén, a budai Várban – hasonlóan a néhány héttel ezelőtt katonák előtt elmondott beszédéhez – kijelentette: a rend és biztonság garantálását semmilyen félkatonai, félrendőri szervezet nem vállalhatja át az állami rendvédelmi szervektől.
2010. június 27., 08:06
2010. július 10-én, Budapesten, a Felvonulás téren kerül megrendezésre az első Családi- és Imanap. A több keresztény – karizmatikus pünkösdi, baptista és református – gyülekezet összefogásával létrejövő rendezvény célja a bibliai alapokon álló életvitel, értékek bemutatása és az azok melletti kiállás.
2010. június 27., 05:32
A múlt hét végén elemezte a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, hogy miért vallott kudarcot június 12-én. Egyesek szerint ezzel véget ért a Csáky Pál elnök nevéhez köthető korszak. A politikus a két Dzurinda-kormányban miniszterelnök-helyettesi teendőket látott el 1998-tól 2006-ig, miközben az MKP-ban alelnök volt Bugár Béla mellett. Már Robert Fico volt kormányon, amikor 2007 márciusában Csáky Pál 324 voksból minimális szavazatkülönbséggel, mindössze 14 szavazattal elhódította a szlovákok körében is népszerű elődjétől a posztot. A két hét előtti választásokon a Bugár vezette új formáció, a Híd-Most párt 8,1 százalékot szerzett, és várhatóan a kormánykoalíció része lesz, míg az MKP 4,3 százalékkal kiesett a parlamentből. A kérdező BARÁT JÓZSEF.
2010. június 26., 21:36
Volt albérlőjére vallott K. Árpád, a romagyilkosságok miatt előzetes letartóztatásban lévő egyik gyanúsított - tudta meg a hvg.hu. A Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, Petőfi Attila nem kívánta az értesülést kommentálni.
2010. június 26., 20:47
A Népszabadság értesülése szerint nemcsak az országos rendőrfőkapitány, hanem két helyettese és több megyei főkapitány, valamint a budapesti rendőrfőkapitány is távozik posztjáról.
2010. június 26., 19:30
Lemondott a várpalotai testületben betöltött frakcióvezetői posztjáról Falussy Sándor, MSZP-s önkormányzati képviselő.
2010. június 26., 18:43
Elsőként a Kósa Lajos Fidesz-alelnök által irányított Debrecen szegte meg az Orbán-kormány közüzemi díjemelési moratóriumát a Népszava szerint.
2010. június 26., 17:34
Több sajtóorgánumban is megjelent: egy bizonyos Schmitt Pál Péter lesz a Magyar Posta új vezérigazgatója. Így hívják Schmitt Pál házelnök és államfőjelölt unokaöccsét. A férfi az Origónak azt mondta: nem róla, hanem egy számára is ismeretlen névrokonáról van szó, aki semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll a házelnökkel.
2010. június 26., 16:52
Tarlós Istvánt javasolja a párt főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya.
2010. június 26., 15:03
Polyák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem informatikai, kommunikációs és jogi tanszékének adjunktusa számos könyvet, tanulmányt publikált már a médiapolitikáról. Szerinte a Fidesz médiatörvény-tervezetéből egyértelműen kiderül: pártállami módszerrel akarják felügyelni a médiumokat. Javaslatuk durva beavatkozás a sajtószabadságba. A politikai nyomás óhatatlanul öncenzúrához vezethet. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2010. június 26., 13:47
Este fél nyolc előtt néhány perccel engedték el a büntetés-végrehajtás Markó utcai épületéből Mesterházy Ernőt, a BKV-ügyek eddig előzetesben tartott gyanúsítottját. Mesterházy szabadulásáról az ügyvédje fellebbezése alapján már órákkal korábban döntött a bíróság. Demszky Gábor főpolgármester volt tanácsadója nem válaszolt újságírói kérdésekre, a fejére húzott ruhadarabbal álcázta magát és néhány másodperc alatt elhagyta a helyet a rá várakozó kocsival.