Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
Egy új programnak köszönhetően, fordulat jön a rendelőkben, ez pedig a háziorvosok szerepére is hatással lesz.
A magyarok egyik kedvenc élelmiszere hamarosan akár el is tűnhet a boltok polcairól.
2014. április 13., 11:53
Állatkerti séta, múzeumi látogatás, egy kis levegőzés a Városligetben – nemcsak a külföldiek, a budapesti, és vidéki családok számára is kedvelt program. Jó tudni, hogy a közeli Benczúr szálloda hangulatos teraszán SZÉP-kártyával is lehet fizetni, sőt, május végéig a 2012-ben kiadott kártyákat is elfogadják. Érdemes tehát a fiókok mélyéről előkotorni a már elfelejtett és lejártnak hitt kártyákat.
2014. április 13., 09:13
Alapvető változásokra van szükség az MSZP-ben – így foglalhatók össze a szocialista választmány szombati zárt ülésén elhangzottak Mesterházy Attila pártelnök és Botka László választmányi elnök beszámolója alapján. Az MSZP az önkormányzati választás után tart tisztújítást.
2014. április 13., 07:24
Üzleti titokra hivatkozva nem lehet mindenkit mindig „elhajtani” – mondta el reményeit az LMP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
2014. április 13., 06:18
A háziorvosok lehetőség szerint naponta legfeljebb ötven beteget lássanak el, az ingyenes ellátást pedig negyedévente ötször lehessen igénybe venni – javasolja az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ).
2014. április 13., 05:38
Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért annak alkalmazását megtiltotta az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn meghozott határozatában – olvasható a testület honlapján.
2014. április 13., 05:30
A határontúliak voksával még növelte fölényét a Fidesz, de az átjelentkező szavazók döntése nyomán újra változtak kissé az országos listán elért eredmények – és csak az LMP javított. A kispártok elvittek 4 százalékot a végén – ez is kellhetett a kétharmadhoz.
2014. április 12., 19:38
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a címoldalán közölt vezércikkben értékelte a választásokat szombaton és elemzést közölt a Jobbikról, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig az online kiadásában az európai populista vezetőkről készült portrésorozatában közölt írást Orbán Viktorról. A Die Presse című bécsi lapban pedig az osztrák külügyminiszter többek között a magyar-osztrák kapcsolatokról is beszélt.
2014. április 12., 17:58
Bajnai Gordon szerint a múlt vasárnap elszenvedett választási vereség után a májusi EP-választás lehetőséget ad az Együtt-PM-nek a szépítésre. A pártszövetség vezetője szombati, budapesti kampánynyitójukon ígéretet tett arra, hogy a kampányban úgy fog küzdeni, mintha az életéért küzdene. Ugyanezt kérte a megjelentektől is.
2014. április 12., 15:13
Az állami földpályázaton nyertes új bérlők kezdték szombat reggel beszántani a földpályázaton vesztes Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket.
2014. április 12., 13:24
Lassan érkeznek az eredmények az „utazó voksokkal” felhizlalt szavazókörökből. Jelen állás szerint két fideszes és egy baloldali jelölt már szinte biztosan mandátumot szerzett. Kunhalmi Ágnes nem tudott fordítani.
2014. április 12., 10:36
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap Budapesten a budai és pesti rakpartokon és a Margit hídon.
2014. április 12., 09:54
Szombat reggel 8 órakor megkezdődött a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók összegyűjtött szavazatainak átadása az egyéni választókerületi választási bizottsági elnököknek a Nemzeti Választási Irodában (NVI). A tervek szerint 11 óráig valamennyi bizottsági elnök átveheti választókerületének „utazó szavazatait”.
2014. április 12., 08:06
Ma fejezik be az országgyűlési képviselőválasztás szavazatainak számlálását, ezt követően az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok megállapítják a választás választókerületi eredményeit, tehát azt, hogy kik nyertek mandátumot. A szavazatok körülbelül 1,5 százalékát kell szombaton összeszámlálni.
2014. április 12., 07:25
Igennel válaszolt Mesterházy Attila MSZP-elnök a hvg.hu-nak arra, hogy indul-e a szocialista pártban a tervek szerint az önkormányzati választás után esedékes tisztújításon. A péntek este közölt arról is beszélt, hogy az összefogás nem azt az eredményt hozta, amire sokan számítottak.
2014. április 12., 05:35
Orbán beszéde előtt Kóczián Rudolf Ahogyan szavaztál című versét szavalta mély átéléssel egy helyi fideszes önkormányzati képviselő a kormánypárt debreceni kampányzáró nagygyűlésén. Mi vár azokra, akik nem a Fideszre szavaztak?
2014. április 11., 20:32
Bajnai Gordon javításban, jó szereplésben bízik a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, amely szavai szerint egy igazságosabb választási rendszerben zajlik.
2014. április 11., 19:52
Jogsértő volt, hogy a baloldali összefogás jelöltjének plakátját eltávolították a XVII. kerületi Pesti út villanyoszlopairól – állapította meg pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).