2010. december 27., 17:53

A Frankfurter Allgemeine Zeitung, a The Washington Post és az Amnesty International reakciói és elemzései a magyar médiatörvényről.

2010. december 27., 16:39

A Jobbik szerint a rádiók "ízlés- és kultúrterrort" alkalmaznak a Hungarica együttessel, illetve más hasonlóan népszerű nemzeti rockzenekarokkal szemben. Lenhardt Balázs, a párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a közszolgálati és kereskedelmi médiumok a közérdek, illetve a piac igényei ellen is vétenek azzal, hogy csak az általuk kiválasztott zenekarokat engedik adásba. Az ellenzéki képviselő szerint a rádiók ezzel a Kádár-korszak "Három T" kultúrpolitikáját folytatják, vagyis - mint fogalmazott - a magyar médiában továbbra is léteznek elfogadott és tiltott előadók.

2010. december 27., 14:58

Az elmúlt nyolc hónapban sok minden történt, ami nemhogy büszkeségre, de egyenesen szégyenre ad okot – reagált Török Zsolt, az MSZP szóvivője a miniszterelnök csütörtöki videóüzenetére. Orbán Viktor üzenetében tíz olyan pontot sorolt fel, amelyre szerinte mindannyian büszkék lehetünk.

2010. december 27., 13:37

Holnap - a délnyugati területeket leszámítva - ismét az ország nagy részén számíthatunk havazásra. A következő napokban újabb hózáporokra, kisebb havazásra kell készülni - közölte Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

2010. december 27., 11:42

Csupán félelmeknek tartja a kormányt ért külföldi kritikákat Navracsics Tibor, aki szerint az egyes törvények szövegéből levont hipotézisek okozzák a bírálatokat.

2010. december 27., 09:09

A karácsonyi esők és az elmúlt napokban visszatért havazás miatt romlott az árvízi és belvízi helyzet; elzárt települést egyelőre nem jelentettek sehonnan az ország területéről. A közlekedésben fokozott óvatosság javasolt.

2010. december 27., 08:22

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a médiatörvényt érő külföldi kifogások jó része nonszensz, hiszen a törvény európai példák alapján született - derül ki a politikussal a Magyar Hírlapban közölt interjúból.

2010. december 27., 06:56

Újabb utat zártak le az árvíz miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a Bódva áradása miatt vasárnap estétől nem járható a Komjáti-Tornaszentandrás közötti út egy szakasza - tájékoztatta a közútkezelő társaság az MTI-t.

2010. december 27., 04:50

Időjárásunkat a Kárpát-medencét kitöltő nedves, hideg levegőben leginkább a domborzati adottságok alakítják.

2010. december 26., 18:18

Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása és az olvadás következtében jelentősen nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén már több mint 400 négyzetkilométer áll víz alatt. Békésben vasárnapra 598.1 négyzetkilométert öntött el a belvíz, ami egy négyzetkilométerrel haladja meg az 1999-es rekordot. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén jelenleg 180 négyzetkilométernyi területet borít belvíz. Az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területén 797,5 négyzetkilométert borít belvíz.

2010. december 26., 17:52

Mivel lehet még előrukkolni Mindszenty Józseffel kapcsolatban, ami ne raktározódott volna el az utókor kollektív emlékezetében a hivatásos történészek kitartó tényfeltárásának, amatőr múltbúvárok lelkesedésének, a kortársak visszaemlékezésének köszönhetően? Karácsonyra esik letartóztatása 62. évfordulója. 1949. januárjában a pápa elítélte a hercegprímás, bíboros elleni eljárást. Február 3-án kezdődött a látványos kirakatper, s 8-án volt az ítélethirdetés: életfogytiglani fegyház. Sanyarú évek jöttek, jó részét, 15 esztendőt a budapesti amerikai követségen töltve. De ki írta valójában lemondó levelét, ki bírta rá az „önkéntes“ távozásra? KURCZ BÉLA számvetése.

2010. december 26., 15:39

Miskolcon még nem fújták le a szmogriadót, bár a levegő minősége valamelyest javult. A városban szombat este óta esik a hó, illetve a havas eső, de a levegő alig mozdul.