A rák akár ezekkel a furcsa bőrelváltozásokkal is jelentkezhet

Korai stádiumban is megmutatkozhatnak a rák bizonyos tünetei.

2024. június 3., 15:08

Szerző:

Számos figyelmeztető jel kapcsolódik a rák kialakulásához, ám ezek többségét sokan még mindig figyelmen kívül hagyják – hívta fel a figyelmet a Cancer Center.

A daganatos megbetegedések kapcsán a legtöbben úgy gondolják, hogy a rák megjelenését erős fájdalmak kísérik. Ez azonban az első stádiumban sok esetben egyáltalán nem jellemző, és bizonyos ráktípusok éppen azért veszélyesek, mert sokáig észrevétlenek maradhatnak.

A korai diagnosztizálás életmentő lehet, hiszen az időben megkezdett terápia jóval eredményesebb lehet, mint egy későbbi stádiumban végzett kezelés – ez minden daganatos betegségre igaz.

A rák felismerését azonban az is nehezíti, hogy bizonyos tünetek veszélytelennek vagy furcsának tűnhetnek, így a páciensek nem is gondolják, hogy komoly betegség okozhatja azokat.

A rák a bőrön is szokatlan tüneteket okozhat

A véraláfutások és zúzódások lila, zöld vagy akár sárga foltok formájában jelenhetnek meg a bőrön. Egy súlyosabb sérülés esetén akár hetekig is megmaradhatnak, bár felszívódásuk többféle krémmel is elősegíthető. A szakemberek azonban felhívták a figyelmet arra, hogy aki ilyen foltokat fedez fel a teste bármely pontján anélkül, hogy azt külső behatás érte volna, mindenképpen forduljon orvoshoz, ugyanis a rák bizonyos típusai, például a limfóma is előidézhet ilyen tüneteket.

Ezen kívül egyéb szokatlan jelenségek is felhívhatják a figyelmet egy komoly daganatos betegségre. Például egy nagyobb, 10 kilós, hirtelen súlyveszteség is rákra utalhat, ahogyan a tartós köhögés is. A különösen éjszaka jelentkező, megmagyarázhatatlan láz is a daganatos betegségek egyik tünete lehet, de a tartós gyomorégés és emésztési zavarok is kivizsgálást igényelnek, mert bár számtalan kórállapot előidézheti azokat, a rák sem kizárható.

A szájban kialakuló, nem gyógyuló sebek is aggodalomra adhatnak okot, ahogyan a vizeletben vagy a székletben megjelenő vér is. A bőrön is felfedezhetőek a betegség tünetei: a duzzadt nyirokcsomók egy erőteljesebb megfázáskor is kitapinthatóak, ám ha a betegség elmúltával nem húzódnak vissza, akkor mindenképpen orvosi konzultáció szükséges.

A szemölcsök és anyagjegyek elváltozásai is aggodalomra adhatnak okot, különösen akkor, ha a színűket vagy a méretüket illetően észlelhetőek változások. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy aki bármilyen szokatlan tünetet tapasztal, mielőbb kérjen orvosi segítséget, hogy fény derülhessen a tünetek valódi kiváltó okára.

(Fotó: Pixabay)