Megtörte a rendőrségi fogda Fekete Dávidot

Egyetlen éjszaka elég volt az exmegasztárosnak a fogdán a teljes összeomláshoz, aki ennek ellenére mindent tagad.

2021. május 6., 12:04

Szerző:

Hétfő reggel házkutatást tartottak Fekete Dávidnál, majd bilincsben vitték el a győri otthonából az énekest, akit több mint 100 millió forintos csalás miatt jelentettek fel pórul járt autótulajdonosok.

Üzletszerűen elkövetett sikkasztással gyanúsítják Fekete Dávidot, aki mindent tagad. Fekete Dávid maga vallotta be március elején, hogy százmilliókkal tartozik számos autótulajdonosnak. A volt megasztáros énekes azzal magyarázta a helyzetet, hogy rossz üzleti döntéseket hozott, amiket persze megbánt. A nyilatkozatot követően több tucat olyan személy jelentkezett, akik az egykori énekestől vásároltak gépjárműveket, vagy neki adták el a sajátjukat. A károsultak rendőrségi feljelentést tettek, majd a hazai sajtót is körbejárták interjúkat adva, csak hogy felhívják a közvélemény figyelmét a bűncselekmény-sorozatra.

Az egykori megasztáros felesége, Regina azonnal benyújtotta a válókeresetet, és felkészült arra, hogy egyedül neveli fel három gyermeküket.

(Kiemelt kép: Fekete Dávid hivatalos Facebook-oldala)

Valaha a baseball sapkák kifejezetten férfias viseletnek számítottak, azonban ez már megváltozott, ugyanis számtalan kifejezetten hölgyek számára készült darabot fellelhetünk a piaci kínálatban. Ráadásul mára az uniszex viseletek is egyre népszerűbbé váltak a szebbik nem képviselőinek köreiben, így tehát a baseball sapkák is szépen lassan beszivárogtak az aktuális trendekbe. Hogyan viselhetjük tehát ezeket nőként, hogy valóban stílusos megjelentést kapjunk általuk?

Amikor lakást vagy házat keresünk, nem csak a válogatásba fektetett energia, a felújítás miatti izgalom, vagy épp a költözés lebonyolításának logisztikája, amely nagy feladatot ró ránk. Hanem maga a felelősség is, hogy a következő évekre, évtizedekre választunk otthont maguknak. Éppen ezért az ideális élettér keresését megfelelő tájékozódás után tanácsos elkezdeni. Nézzük, mire érdemes figyelnünk!

A szeptember beköszöntével ismét kitárják kapuikat az iskolák, ez pedig a szülők számára több fronton is kihívást jelent. A szükséges tankönyvek és íróeszközök beszerzése mellett a gyerek étkeztetését is meg kell tervezni, ilyenkor pedig felmerül a kérdés: fizessünk menzát, vagy inkább készítsünk minden nap szendvicset számára? Alábbi cikkünkben a menzás étkeztetés és az otthonról biztosított fogások előnyeinek is utánajárunk, hogy megkönnyítsük a döntést!

Hazánkban a hivatalos statisztikáknál jóval több, évente akár 40 ezer vadgázolás történhet. Ezt a számot hivatott csökkenteni a VIONN GO, az első okos vadriasztó, ami a gépjármű alvázára rögzítve a beépített hangszórónak köszönhetően jelzi érkezésünket az állatvilágnak. A fejlesztők egy mégis bekövetkezett vad által okozott baleset esetén a keletkezett kárt öt munkanapon belül megtérítik ügyfeleiknek egymillió forintig.

Otthonunkat azért szeretjük, mert melegséget és biztonságot ad. Ehhez az érzéshez természetesen szükség van arra, hogy rendben tudjuk életünk legfontosabb színterét, és meggyőződjünk arról, hogy sem számunkra, sem mások számára nem jelent veszélyt. Miket kell rendszeresen ellenőrizni ahhoz, hogy biztonságban tudjuk magunkat és otthonunk többi lakóját? Tudjuk biztosítani lakásunk biztonságát, vagy jobb, ha igénybe vesszük szakemberek segítségét is?