Káros vagy egészséges? Így hat a kávé a szívre és a keringésre

Még mindig elterjedt a nézet, hogy a kávé túlságosan felpörgeti a szívet, és emeli a vérnyomást. Egy kutatás pont az ellenkezőjét igazolja.

2024. február 23., 13:37

Szerző:

Napi fél és 3 csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is – derül ki egy korábbi, a budapesti Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös vizsgálatának eredményéből.

A budapesti és a londoni egyetem eredményei a European Journal of Preventive Cardiology orvosi szaklapban jelentek meg, amelyet az Egészségkalauz szemlézett. A vizsgálatokból kiderült, hogy az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltek meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akit egyáltalán nem fogyasztanak kávét.

„Az MRI vizsgálatok során azt értékeltük, hogy a rendszeres kávéfogyasztásnak van-e valamilyen hatása a szív struktúrájára és működésére” – emelte ki Maurovich-Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója. A kutatók azt találták, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat. "A jelenlegi tanulmányban csaknem félmillióan vettek részt, ami nagyon komoly statisztikai erőt biztosít az adatok értékelésekor" - mondta Steffen Petersena, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzora, a kutatás koordinátora.

Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet.

„Ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, ami a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált. Azonban nem mindegy, hogy milyen típusú kávét fogyasztunk. A kutatásban résztvevők közül legtöbben vagy őrölt kávét vagy instant kávét ittak rendszeresen” – mondta Zahra Raisi-Estabragh, a Queen Mary Egyetem kutatási ösztöndíjasa.

Figyelem! Az instant kávé már nem tudja azt, amit a valódi

„Miközben az őrölt kávé mértékletes fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között találtunk összefüggést, ugyanezt már nem tudtuk kimutatni a rendszeresen instant kávét fogyasztók körében. Ennek oka valószínűleg a két kávétípus feldolgozásában keresendő, mert különböző kémiai anyagok mutathatók ki bennük”

– tette hozzá a kutató.

„Igaz azonban, hogy ebben a csoportban olyan előnyt nem lehetett megfigyelni, ami a mérsékelt kávéfogyasztók körében igazolható volt” – tette hozzá, kiemelve: a kávé az egyik legtöbbet fogyasztott élvezeti ital a világon, a szív- és érrendszerre gyakorolt hatásairól azonban keveset tudni, vagy legalábbis ellentmondásosak voltak az eddigi kutatási eredmények.

Cukorbetegségre is jó a kávé

A bajorországi Ismaning Táplálkozástudományi Intézetének kutatásai fényt derítettek rá, hogy a kávé fogyasztása jelentős mértékben csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is. Az adatok szerint aki naponta három-négy csésze kávét iszik, annál az említett kockázat 25 százalékkal kisebb. Ez a hatás akkor is fennáll, ha koffeinmentes kávéról van szó. 

Maurovich-Horvat Pál klinikai igazgató szerint fontos azt is megemlíteni, hogy

negatív kardiovaszkuláris következményeket nem találtak azok körében, akik napi 3 csészénél több kávét isznak.

(Fotó: Pixabay)

A japánkertnek és a japán stílusban épült kertnek az a célja, hogy egyszerre gyönyörködtessen és elgondolkodtasson, békés, nyugalmat árasztó helye legyen az elmélyülésnek, meditációnak. Ugyanakkor a japánkertben fellelhetjük az érdekes formájú köveket, ritka növényfajokat is.