A kávé mentheti meg az életét, ha ülőmunkát végez

A kutatók szerint a kávé fogyasztása a munkaidő alatt is jótékony hatású lehet.

2024. június 21., 12:30

Szerző:

Emberek millió vallják, hogy nem tudnak kávé nélkül élni, és a kutatók szerint nem biztos, hogy ez baj – hívta fel a figyelmet az Index néhány friss kutatásra hivatkozva.

A kávé egészségre gyakorolt hatását régóta kutatják, és tény, hogy megoszlanak a vélemények arról, mennyire tesz jót a szervezet működésének ez az élvezeti cikk. Természetesen az sem mindegy, ki mennyit fogyaszt belőle, a nagyobb mennyiséget többnyire inkább károsnak tartják, azonban a napi 2-3 csésze a kutatók nagy része szerint bűntudat nélkül fogyasztható.

Akik rendszeresen kávéznak, általában egy csésze feketével indítják a napjukat, de sokan közülük a nap folyamán többször is szünetet tartanak, hogy elfogyaszthassanak egy-egy frissítő kávét. Egy friss tanulmány szerint az irodai dolgozók esetében ennek kifejezetten jótékony hatásai lehetnek.

A kávé segíthet az egészség megőrzésében

Egyes munkahelyeken a dolgozóknak saját rituáléik alakultak ki a kávézás miatt, és a felmérések szerint rengetegen nem tudnának lemondani a közös kávészünetekről. Mindenkinek jól esik néha felállni az íróasztaltól, és erre sok esetben ez a legjobb alkalom.

Az ülőmunka veszélyeiről számtalan tanulmány készült, és azt is megállapították, hogy az ilyen jellegű munkát végzők körében a legjellemzőbb a mozgásszegény életmód. Az ő esetükben számos egészségügyi probléma kialakulásával kell számolni, azonban egy új tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a kávé segíthet ellensúlyozni az ülőmunka okozta ártalmakat.

A kínai Soochow Egyetem kutatói megállapították, hogy azoknak az ülőmunkát végző dolgozóknak, akik naponta 2-3 csésze kávét fogyasztanak, 33 százalékkal kisebb valószínűséggel kell korai halállal számolniuk, mint akik egyáltalán nem, vagy ennél kevesebb kávét fogyasztanak.

A szakemberek természetesen az okokra is kíváncsiak voltak, és a kávé, illetve a hosszú élet közötti összefüggést a kávé gyulladáscsökkentő hatásában látják. A legtöbb ülőmunkát végző személy legalább 6 órán át ül, viszonylag mozdulatlanul, ez a mozgáshiány pedig komoly gyulladásokat idézhet elő a szervezetben.

Mindezt alátámasztják a korábbi kutatások is, amelyek az ülőmunka veszélyei között felsorolták a cukorbetegséget, a szív- és érrendszeri betegségeket, illetve számos daganattípust is, hiszen ezek kialakulására ezen dolgozók között még nagyobb az esély a mozgás hiánya miatt. Sokan a munkaidő lejárta után sem mozognak, ez pedig negatívan befolyásolja az anyagcserét, a zsírlebontást, valamint a vércukorszint alakulását is.

A kutatásban tízezer amerikai felnőtt vett részt, az ő életmódjukat és kávéfogyasztási szokásaikat elemezték ki a szakemberek. A BMC Health folyóiratban megjelent friss kutatási eredmények szerint a kávéban lévő antioxidánsok jótékonyan hatnak az ülőmunkát végzők szervezetére, így a kávé képes lehet ellensúlyozni az órákon át tartó mozdulatlanság káros hatásait.

(Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

2024. december 15., 09:19

A bejgli mára összeforrt a karácsonnyal, az ünnepi asztal elmaradhatatlan kellékévé vált. De a sütemény amilyen finom, az elkészítése annyi bosszúságot okozhat, főleg ha szétreped. A következőkben azonban megmutatjuk, hogyan kerülhető el a probléma!