A délutáni alvás jótékony hatással van az egészségre

El sem tudja képzelni, hogy a délutáni alvás milyen jót tesz az egészségének., feltéve, hogy nem visszük túlzásba.

2024. július 26., 14:35

Szerző:

Azt régóta tudjuk, hogy a pihenés és a stressz csökkentése egyaránt jó hatással van a kardiovaszkuláris rendszerre, míg a kialvatlanság növeli a szív- és érrendszeri panaszok kialakulásának rizikóját. A tudósok arra a kérdésre is megpróbáltak már választ találni, vajon a napközbeni, délutáni alvásnak van-e pozitív hatása, illetve, mennyi időt kell sziesztázással tölteni ahhoz, hogy az előnyöket élvezhessük. Egy nemrég, a Heart című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői szerint ugyanakkor pontot tettek a vita végére, szerintük már heti egy-két alkalom is elegendő ahhoz, hogy a szívroham és a stroke rizikóját csökkentsük, a mindennapos délutáni alvásnak azonban már nincs ilyen hatása.

Így zajlott a délutáni alvás hatásainak kutatása

A svájci kutatók, Nadine Hausler és Jose Haba-Rubio vezetésével, összesen 3462 svájci felnőtt szunyókálási szokásait, illetve szív- és érrendszeri egészségét elemezték. A vizsgált alanyok 35 és 75 év közöttiek voltak, és átlagosan öt évig követték az egészségüket. 58 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy az adatfelvételt megelőző héten nem aludt délután, 19 százalékuk egy vagy két alkalommal szunyókált, 12 százalék 3-5 alkalommal szundikált, míg 11 százalékuk minden nap pihent délután.

A gyakrabban (3-7 alkalommal) sziesztázók inkább az idősebb férfiak közül kerültek ki, emellett dohányoztak is, a testsúlyuk is magasabb volt és éjjel is hosszabb ideig aludtak. Meglepő módon azonban jellemzőbb volt rájuk az is, hogy napközben álmosabbnak érezték magukat, és az alvási apnoé is többször fordult elő az esetükben.

A vizsgált periódus alatt 155 kardiovaszkuláris esemény történt: eseményként kategorizálták a szívrohamot, agyvérzést, szívelégtelenséget; a kutatásban nem tettek különbséget a halálos és nem halálos kimenetelű események között.

Azoknál, akik alkalmanként, hetente egyszer vagy kétszer szunyókáltak, közel felére csökkent a kardiovaszkuláris események aránya, a soha nem sziesztázókkal összehasonlítva. Ez az összefüggés még akkor is igaznak bizonyult, ha olyan, a szív- és érrendszer egészségére ható jellegzetességeket is figyelembe vettek, mint az életkor vagy a magas vérnyomás, a dohányzás vagy az ülő életmód. Az, hogy mennyit szunyókált valaki (5-10 percet vagy 1 óránál is többet), nem volt összefüggésben a szív- és érrendszeri események gyakoriságával.

További vizsgálatok szükségesek

A szakemberek végül leszögezték: mindenképpen további kutatásokra van szükség, többek között azért, mert nincs általánosan elfogadott mértéke a délutáni szunyókálásnak, és arra sem találták meg a választ, hogy milyen fiziológiai változások hatására javítja a sziesztázás a szív egészségét.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Freepik)