Komoly kockázatot jelenthet az influenza a várandós nőkre, így veszélyeztetheti a magzatot
Már korábban vizsgálták, hogy a várandós nőkre milyen veszélyt jelent az influenza, most egy friss kutatás megdöbbentő eredményekre jutott.
Rendszeresen vizsgálják, hogy a várandós nők szervezetére milyen veszélyeket jelenthetnek a különféle betegséget, fertőzések. A legfrissebb kutatások azt nézték meg, hogy az autizmussal kapcsolatban van-e összefüggés, írta meg az Euronews.
Ilyen összefüggés lehet a várandós nők betegsége és az autizmus között
A lap a cikkében azzal kezdi, hogy az autizmusra irányuló kutatások nagyon sokat fejlődtek az elmúlt évtizedekben. Éppen ezért manapság az autizmusra már nem betegségként, hanem sokkal inkább egy állapotként tekintenek, ugyanakkor a kiváltó okok még továbbra sem tisztázottak. Éppen ezért a várandósság alatti fertőzések, különösen az influenza kiemelt figyelmet kapnak.
Dr. Ian Lipkin, a Columbia Egyetem Fertőzés- és Immunitásközpontjának igazgatója egy tanulmány vezető szerzőjeként vizsgálta meg, hogy milyen kapcsolat lehet az autizmus kialakulása, és a várandósság alatti influenza között. Az orvosi csapat arra jutott, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén, nagyobb a kockázata annak, hogy a várandós nők később ASD-vel diagnosztizált gyereket szüljenek. Ehhez az alábbi feltételeknek kell teljesülniük, influenzafertőzés, a terhesség során átélt láz vagy a 2-es típusú herpesz szimplex elleni antitestek magas száma.
Bár nem feltétlenül van ok-okozati összefüggés, és az influenzával való megfertőződés hatására nem biztos, hogy kialakul az autizmus, a kutatások azt mutatják, hogy az ilyen fertőzések hozzájárulhatnak. A kutatók szerint nem maga a vírus, hanem az anya immunrendszerének reakciója és az általa kiváltott gyulladás felelős lehet az autizmus fokozott kockázatáért.
Az amerikai Cold Spring Harbor Laboratory posztdoktori kutatója, Dr. Irene Sanchez Martin a vizsgálatokat egérmodelleken végezte, így próbálták a kutatók jobban megérteni a folyamatokat. A vizsgálatok kimutatták, hogy a terhesség alatti anyai immunaktiváció (MIA) olyan viselkedési eredményekhez kapcsolódik, amelyek hasonlóak az embereknél megfigyelhető autizmushoz. Az eredmények alapján fertőzés szimulálása után már 24 órával fejlődési rendellenességek mutatkoztak az embriókban, ez nagy mértékben érintette a hím egyedeket.
Tény, hogy az egereken végzett vizsgálatok nem ültethetőek át teljesen az emberekre, de fontos információkkal szolgálhatnak. A kutatók úgy vélik, hogy a magzat környezetében, például a magzatvízben vagy a méhlepényben bekövetkező zavarok jelenthetik a magyarázatot arra, hogy egyeseknél miért nagyobb a kockázata a fejlődési rendellenességekre. A kutató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy gyulladással összefüggő citokinek emelkedett szintje gyakori volt azoknál a nőknél, akiknek a gyermekeinél később autizmust diagnosztizáltak. Ezért nem egy konkrét fertőzés lehet a kiváltó tényező, hanem a gyulladás.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)