3 dolog, amit tilos a mikróban melegíteni – nagy baj lehet a vége
A mikróban melegíteni kétségtelenül kényelmes, de bizonyos esetekben mégsem annyira jó ötlet.
A dietetikusok figyelmeztetése szerint vannak olyan ételek, amiket egyáltalán nem lenne szabad a mikróban melegíteni. A szakértők úgy vélik, egyes ételek esetében ugyanis súlyos egészségügyi következményei lehetnek a mikrós melegítésnek.
A spenótot soha
A téma kapcsán Harini Bala, okleveles diabetikus osztott meg egy videót a TikTok-csatornáján, melyben elmondta, elsők között a spenót az, amit távol kellene tartani a mikrótól. Mint mondja, a spenótot az oxálsavtartalma miatt tilos lenne ilyen módon melegíteni, mert a kikristályosodott sav mérgező. Emellett a spenót nitrátokat is tartalmaz, ami az újramelegítés hatására nitritté alakul, ami szintén mérgező. Harini javaslata szerint ezért a spenótot csakis frissen elkészítve lenne javasolt fogyasztani.
A tea sem jó öltet
Harini figyelmeztetése szerint tea újramelegítése sem túl szerencsés ötlet. A tea ugyanis egy katechin nevű antioxidánst tartalmaz, ami az újramelegítéssel nemes egyszerűséggel lebomlik. Ezen túlmenően a mikróban való melegítés növeli a tanninon mennyiségét is, ami miatt a teának keserű íze lehet, hovatovább az újramelegítéssel a teában szunnyadó baktériumok is aktiválódhatnak.
Tartsa távol a rizst
Végül Harini azt mondta, a rizs is egy olyan étel, amit tilos lenne a mikróban újramelegíteni. A mikrózott rizsben ugyanis a Bacillus cereus nevű, rendkívül ellenálló baktérium bukkanhat fel, ami aztán ételmérgezést okozhat. Mindezt számos tanulmány is megerősítette már, a kutatások szerint, ha a mikróból kivett rizst szobahőmérsékleten hagyjuk, akkor a benne található spórák rekord gyorsan szaporodni kezdenek, a végeredmény pedig egy jó kis ételmérgezés.
Sose melegítsünk műanyag edényben
Ahogyan azt már lapunk is megírta kutatók megállapították, hogy egy 1000 wattos teljesítményű mikrohullámú sütőben való melegítés során mindössze 3 perc elegendő ahhoz, hogy a műanyag edényekből több mint 4 millió mikroműanyag és 2 milliárd nanoműanyag szabaduljon fel. Ezek a melegítés alatt nemcsak felszabadulnak, hanem a mikróba helyezett ételbe is bekerülnek, így az ételek rövid idő alatt mérgezővé válhatnak. További részletek ebben a cikkünkben.
(Forrás: Surrey Live, Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)