Ezzel a reggelivel könnyen felgyorsítható a fogyókúra
A reggelinek nagy hatása van a fogyókúrára, és akár fel is gyorsítható vele.
Fogyókúra esetén nagyon fontos, hogy megfelelően táplálkozzunk, is minden szükséges tápanyagból elegendő mennyiséget vigyünk be. Ha sikerül kialakítani egy jó rendszert, akkor a súlyvesztés is hatékonyabb lesz, és elkerülhető a jojó-effektus. Ennek az egyik alappillére, hogy mit fogyasztunk reggelire, derült ki a Mirror cikkéből
Ezért fontos a megfelelő reggeli
Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy milyen szerepe van a reggelinek a fogyókúra sikeressége szempontjából. A The Journal of Nutrition, Health and Aging című folyóritatban publikált tanulmány szerint, ha valaki szeretne megszabadulni pár kilótól, akkor a napi energiaszükségletének a 20-30 százalékát reggel kell bevinnie. Ez körülbelül 500-700 kalóriát jelent a férfiaknál és 400-600 kalóriát a nőknél.
Az eredmények alapján, azok, akik túlságosan kevés reggelit fogyasztottak, 2-3,5 százalékkal magasabb BMI-vel rendelkeztek, mint azok, akik megfelelő mennyiségű ételt ettek reggelente. A kutatások alapján arra jutottak, hogy azok, akik kihagyták a reggelit, vagy nem ettek eleget, később nagyobb valószínűséggel nassoltak. Azok, akik ettek, sokkal tovább kibírták egy újabb étkezés nélkül, és nagyobb eséllyel választották az egészségesebb fogásokat.
Azt is vizsgálták a tudósok, milyen ételeket ettek az emberek reggelire. Azok, akik túlságosan cukros, sós fogásokat választottak, a nap további részében gyakrabban ettek zsírosabb ételeket, mint azok, akik mondjuk tojást reggeliztek.
Ez a reggeli segíti a fogyókúrát
A kiegyensúlyozott reggelinek tartalmaznia kell fehérjeforrásokat, összetett szénhidrátokat, egészséges zsírokat, vitaminokat és ásványi anyagokat. A jó példák közé tartoznak az olyan élelmiszerek, mint az alacsony zsírtartalmú tejtermékek, például a görög joghurt vagy az alacsony zsírtartalmú sajt, valamint a teljes kiőrlésű gabonák, gyümölcsök, például alma, körte, diófélék vagy éppen a bogyós gyümölcsök.
Az italok tekintetében azokat ajánlott választani, amelyek rendelkeznek antioxidánsokkal, ilyen például a zöld te vagy a fekete tea. De jó megoldás lehet akár a frissen facsart narancslé is, vagy készíthet turmixokat, de ezek ne tartalmazzanak hozzáadott cukrot.
A szakértők szerint, egy ilyen reggeli nem csupán jóllakottság érzetét kelti, de csökkenti a vágyat a kalóriadús ételek, nasik iránt. Lehetővé teszi, hogy kiegyensúlyozottan étkezzünk egész nap, és mellőzzük a felesleges kalóriákat.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)