Macron és Le Pen pártja is leszerepelt a francia regionális választásokon

A 2022-es áprilisi francia országgyűlési választások közeledtével Franciaországban mindenki vigyázó szemét a jelenlegi regionális választásokra veti.

2021. június 29., 09:31

Szerző:

Emmanuel Macron, Franciaország elnöke és Marine Le Pen, a francia szélsőjobb oldal vezetője a vártnál jóval alacsonyabb számokat hozott a francia regionális választásokon. Az elnök En Marche (magyarul „Haladás”) nevezetű pártja kevesebb mint hét százalékot szerzett a hétvégi választáson, amin 13 városi önkormányzat összetételét újították meg. Le Pen Nemzeti Gyűlés pártja a szavazatok húsz százalékát kapta meg, az exit pollok alapján egyik régióban sem tudtak nyerni.

A francia jobboldal összesen 38 százalékot szerzett, a baloldali pártok a zöldekkel, szocialistákkal és a szélsőballal együtt pedig 34 és fél százalékot kapott a felmérések szerint. A kutatás szerint nagyrészt a tradicionális, de a baloldali képviselők is megtartják helyeiket. A részvételi arány történelmi mélyponton volt, a szavazásra jogosultak csupán egyharmada ment el szavazni. 

A helyi választások nem feltétlenül vannak hatással a nemzeti szintű politikára, de a 2022-es áprilisi francia országgyűlési választás közeledtével ezekből következtethetnek a pártok a választók véleményére. Az eddigi eredményekből le lehet vonni, hogy a francia tradicionális mozgalmak azért lettek népszerűbbek, mert Macron a centrista politikájával „rontott” Franciaország kétpárti rendszerén.

Le Pennek sok múlik ezen a választáson, mert még ha csak egyetlen régióban nyerne, akkor az az első alkalom lenne arra, hogy meggyőzze a választókat arról, hogy meg lehet bízni hatalommal. A kivételes lehetőség ellenére a legesélyesebbnek mondott, Marseille-i jelöltje nagy valószínűséggel veszíteni fog a konzervatív jelölttel szemben. A felmérések szerint összességében pártja rosszabbul fog teljesíteni most, mint a legutolsó, 2015-ös regionális választásokon, amikor 27 százalékát kapták meg a szavazatoknak.

Macron pártja várhatóan szintén nem fog egyetlen helyet sem megszerezni. Szakértők szerint a mostani rossz szereplés az elnök törzsszavazóira is hatással lehet, akik emiatt más pártok irányába fordulhatnak az országos választáson.

(Kiemelt kép: Marine Le Pen és Emmanuel Macron az Elysse palotában 2017. november 21-én. Fotó: Pool/AFP / Francois Mori)