Elon Musk: a Föld minden lakosának lesz internetje

Közel kétezer műhold biztosítja a lefedettséget.

2021. július 1., 12:35

Szerző:

Elon Musk Starlink nevű vállalata a tulajdonos bejelentése szerint már csak hetekre van attól a céljától, hogy a Föld minden lakott pontján biztosítson szélessávú internet elérést. Augusztusra a sarki régiók kivételével a kis méretű műholdak az egész bolygót lefedik.

A Starlinket üzemeltető Space Exploration Technologies Corp. Több mint ezerötszáz műholdat juttatott fel eddig a világűrbe és tucatnyi országban kínálja már szolgáltatásait – jelentette be Musk a Mobile World Congress konferencián a héten. „Ez egy nagyon költséges feladat. A SpaceX összesen 5 és 10 milliárd dollár közötti összeget kell hogy elköltsön, mire nyereséges lesz” – mondta a feltálaló. A projekt összköltsége hosszútávon a 20-30 milliárdot is elérheti, amely a bizonyosan megjelenő vetélytársakkal szemben is elegendő lesz a piacvezető pozíció megtartására – tette hozzá. A rendszernek jelenleg 69 ezer felhasználója van, ez a szám a tervek szerint fél millióra nő, a következő 12 hónapban.

„Az első lépés, hogy ne menjünk tönkre” – tette hozzá viccesen Musk, utalva az iparág által maga mögött hagyott mozgalmas hónapra, hozzátéve, ha ezt sikerülne elkerülni az nagyszerű lenne, és onnan már szabad az út. 

A SpaceX deklarált célja a Föld lakosságának akár öt százalékát ellátni széles sávú internettel. A célcsoport fő jellemzője, hogy olyan helyen él, ahol a hagyományos optikai és rádióhullám alapú megoldások nem megvalósíthatóak. Musk szerint már két nagyobb telekommunikációs céggel már van aláírt szerződést, és többel jól haladnak a tárgyalások, de a nevüket még nem tudja nyilvánosságra hozni. A Starlink úgy nevezett „data back haul” gerincszolgáltatást fog biztosítani a hálózataik számára. Hálózatának jelenleg 30 terabit per másodperc az adatátviteli sebessége, és Musk elmondta, hogy a megcélzott késleltetés, azaz a hálózat válaszadási ideje, alacsonyabb mint 20 milliszekundum.

A héten töltötte ötvenedik születésnapját a feltaláló, aki számos további képességről beszélt a 74 milliárdos SpaceX-szel kapcsolatban. Ezek közé tartoznak azon új típusú műholdak, amelyek lézernyalábokkal kommunikálnak egymással, így akár a sarki régiókban is elérhető lesz a Starlink szolgáltatása. Emellett egy új földi terminál tervezése is folyamatban van, amely csökkentheti a költségeket: jelenleg a vevők által használt, a tetőre szerelt parabola antenna legyártása 1 000 dollár felett összegbe kerül, míg a piacon ennek feléért is lehet antennákat kapni. 

(Kiemelt kép: Elon Musk videón tart beszédet a Mobile World Congress konferencián Barcelonában, 2021. június 29-én. Fotó: Josep Lago / AFP)