A klímaváltozás a járványok táptalaja

Egy brit tanulmány szerint a világ egészségügyi szervei nem elég felkészültek.

2021. október 23., 18:54

Szerző:

A klímaváltozás ideális környezetet biztosít a fertőző betegségek terjedésének, ugyanakkor a világ egészségügyi szervei még nem készültek fel erre a sokkra – idézte a Bloomberg a Lancet Countdown nevű orvosi szaklap tanulmányát, amely szerint ha a politikai vezetők nem kötelezik el magukat egy erőteljesebb klímavédelmi program mellett, a Covid-19 járványban elszenvedett veszteségek után veszélybe kerülhetnek az olyan betegségekkel kapcsolatos kutatási programok is, mint a malária, a dengue-láz, vagy a kolera.

A brit orvosi folyóiratban megjelent dolgozat – amely vizsgálatait 38 felsőoktatási intézményben végezték és felhasználták az ENSZ kutatásait is – szerint a fejlett országokban a vírusfertőzések várhatóan robbanásszerűen jelennek meg a jövőben. A maláriafertőzések veszélye a hűvösebb területeken növekszik majd, míg Észak-Európa és az Egyesült Államok partjainál a gyomor-bélhurutot és a vérmérgezés kórokozói terjednek el.

A tanulmány szerzői által nyomon követett 91 országnak kevesebb, mint a fele rendelkezik nemzeti egészségügyi és éghajlatváltozási stratégiával, ezek közül pedig mindössze nyolc különített el anyagi forrásokat és készített terveket veszély esetére.

(Kiemelt képünk illusztráció. fotó: ALEX HALADA / AFP)