Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

2013. február 5., 12:03

Csaknem százezer nő élt a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével a jogszabály hatálybalépése óta eltelt két évben.

2013. február 5., 11:10

2013. február 5., 11:09

2013. február 5., 10:36

Az MSZP Nógrád megyei önkormányzati frakciója visszavonatná a közgyűlés által 2011-ben Bayer Zsoltnak odaítélt Madách-díjat, mert szerintük az író, publicista gyűlöletkeltő magatartása méltatlan Madách Imre szellemiségéhez, és „van egy szint, ami alá Madách-díjasnak nem szabad menni” – jelentette be Borenszki Ervin képviselő Salgótarjánban.

2013. február 5., 09:16

A panaszkodó iskolaigazgatók úgy tesznek, mintha elfelejtették volna, mi a dolguk. Az a fő kérdésük: ezután hogyan dirigálnak majd a takarítónőnek. Ezt állítja a legnagyobb magyarországi munkáltató, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) elnöke. LAMPÉ ÁGNES interjúja.

2013. február 5., 08:05

A The Wall Street Journal szerint ez azért történt meg, mert a minap azt nyilatkozta a lapnak, hogy két éven belül megkezdődhetnek az euró bevezetésének előkészületei, vagyis az ország beléphet az ERM-2 rendszerbe, de hogy mikortól használják ténylegesen a közös fizetőeszközt, az szerinte az euróövezet akkori állapotától is függ.

2013. február 4., 21:12

Tipikus magyar sztorik. Kubatov Gábor fideszes kampányigazgató – minden pécsi „komcsi” közeli ismerője – elszólta magát: tudják, kik az ellenfél szavazói. A világhálóra került werkfilmből pedig a közelmúltban kiderült, miféle módszerekre okítják aktivistáikat. Felháborodás a baloldalon, sunnyogás a jobbon, majd „hivatalos” csend. Gyöngyösi Márton zsidólistázna, Bayer Zsolt cigányozik. Felháborodás, sunnyogás és megint csend. Az ügyészség is hallgat. Miért? NEJ GYÖRGY Jóri András korábbi adatvédelmi biztost és Tóth Mihály büntetőjogászt kérdezte.

2013. február 4., 18:10

Nem tudták megnyerni a bizonytalanokat az ellenzéki pártok – derül ki a Political Capital gyűjtéséből. A 168 óra.hu-nak átadott grafikonokból kiderül, egyelőre sem Bajnai Gordonék, sem a többi ellenzéki párt terve nem sikerült, és bár a Fidesz támogatottsága csökkent, a kormánypárt továbbra is vezeti a politikai mezőnyt.

2013. február 4., 15:03

Orbán-maszkban tüntetnek majd a kormány politikája ellen demonstrálók Gyulán. A felvonulás apropóját az adja, hogy kedden a Fidesz-frakció ülésezik a városban. Az ellenzékiek ezzel az akciójukkal azt érzékeltetik, hogy a kormánypárti törvényhozókat Orbán-klónoknak tartják. Ugyanakkor a Fidesz-párti Békemenet is felvonul a városban.

2013. február 4., 14:58

Az MSZP és az SZDSZ taszította gödörbe a felsőoktatást – így reagált a parlament szakbizottságának fideszes alelnöke arra, hogy a szocialista Hiller István hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja szerint válságos helyzetbe jutott a felsőoktatás, amelyet már ma is működési zavarok sújtanak a kormány forráskivonásai, a professzorok kényszernyugdíjazása és az elmaradt szakmai egyeztetések miatt.

2013. február 4., 11:56

Az elmúlt hétvégén lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt árhullám indult el a Taktán és a Tarnán, a két folyón jelenleg másod-, illetve első fokú árvízvédelmi készültséget tart fenn az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) – tájékoztatta a védelemvezető az MTI-t hétfőn.

2013. február 4., 10:48

2013. február 4., 10:20

2013. február 4., 09:42

A Demokratikus Koalíció, a Kobak Klub, a Magyar Szocialista Párt és a Magyar Szolidaritás Mozgalom érdeklődéssel vegyes csodálkozásnak adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a Békemenet február 5-én, kedd délután saját vonulást szervezett rá az ellenzéki szervezetek által már előzetesen bejelentett „Orbánból egy is sok(k)!” címmel meghirdetett tüntetésekre.