2013. március 25., 21:24

2013. március 25., 19:57

Több baleset is lassítja a közlekedést Somogy megyében a havas utakon: az M7-es autópályán egy utánfutó felborult, egy kamion pedig szalagkorlátnak ütközött – közölte a megyei rendőr-főkapitányság hétfő este az MTI-vel.

2013. március 25., 18:31

Március 24-én több településen időközi választást tartottak, például Szentendrén, Dunakeszin is önkormányzati képviselőjelöltekre szavaztak a helyiek. A fideszesek mindenütt fölényes győzelmet arattak. Dunakeszin az MSZP jelöltjét az Együtt 2014-PM Pártszövetség favoritja is megelőzte. S noha a demokratikus ellenzék összességében csúfos vereséget szenvedett, Bajnai Gordonék az eredményt mégis úgy kommentálták: korszakváltás kezdődött. Az eredményeket politológus szakértőnkkel, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanárával elemezte SÁNDOR ZSUZSANNA.

2013. március 25., 14:53

Miközben az MSZP a belügyminiszter autósokat ostorozó mondatait bírálta, addig Pintér Sándor azon csodálkozott, hogy a szocialisták miért csináljanak politikát a hóviharból. A parlamentben ismét az ünnepi katasztrófahelyzetről csatáztak. Tóbiás József szerint a katasztrófavédelem vezetői átaludták az első tíz órát, mint egy maci.

2013. március 25., 14:28

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség azt ígéri: ha kormányra jut, épület-felújítási programot kezd, amellyel hét év alatt a lakások kétharmadában – akár 30 százalékkal is – csökkenthető lesz a fűtésszámla.

2013. március 25., 11:38

Javaslatot nyújtott be két fideszes képviselő a lakásokban történő aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, amellyel a vonatkozó jogszabályban rögzítenék: ez törvényes eljárás megfelelő adatkezelés esetén és azzal a feltétellel, hogy a személyes megkeresés nem üzleti célra irányul.

2013. március 25., 10:28

2013. március 25., 10:05

2013. március 25., 09:50

A szélsőséges Brit Függetlenségi Párttal együtt említi a Fideszt a Guardian cikke, amely szerint ezen populista pártok közös eleme, hogy igyekeznek megváltoztatni a demokratikus játékszabályokat a végrehajtó, többségi irányítás javára.

2013. március 25., 08:12

Az ország tíz megyéjében, valamint a főváros területén is figyelmeztetések vannak érvényben havazás, illetve a várható hófúvás miatt.

2013. március 25., 07:00

A Fidesz által jelölt Szabó Béla győzött Tiszabőn a vasárnap megtartott időközi helyhatósági választáson, amelyet a képviselő-testület tavaly decemberben kimondott önfeloszlatása miatt tartottak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen – közölte Puzsik László, a helyi választási bizottság elnöke az MTI-vel.

2013. március 25., 05:36

„A Jóisten – nyilván jókedvében – úgy rendezte, hogy a magyar a zenében is tehetséges nép legyen” – ezzel a kísérőmondattal tette a közzé Orbán Viktor a Facebookon azt a , amely a Budapest Music Center megnyitóján készült.