A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2013. március 29., 11:06
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a köznevelési törvény módosítását, az eddigi maximális osztálylétszámtól való eltérés lehetőségét kezdeményezi az általános iskolai túljelentkezések kezelése érdekében. Marekné Pintér Aranka, a központ elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: elsősorban a fővárosból és az agglomerációból érkezett jelzés, hogy problémát okoz az általános iskolákban a túljelentkezés, nincs elegendő hely.
2013. március 29., 10:49
Idézés nélkül őrizetbe vették péntek reggel a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik részt vettek a Fidesz-székház nemrégiben történt elfoglalásában – tudta meg a hvg.hu.
2013. március 29., 09:46
Animációs kisfilmben ismertette egy német gyerekműsor és a magyar kormány között kialakult vita lényegét az északi országrész számára alapított német közszolgálati televízió, az NDR.
2013. március 29., 09:23
A kormány továbbra sem hajlandó cselekedni a családok megélhetési terheinek könnyítése érdekében, ezért az MSZP folytatja azt az aláírásgyűjtő kampányt, amelyet az élelmiszerárak csaknem húszszázalékos csökkentéséért kezdett – közölte a szocialista párt az MTI-vel.
2013. március 29., 08:42
Felavatták Óbudán a világ első, Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás labdarúgóját ábrázoló egész alakos köztéri szobrát.
2013. március 29., 06:03
Bármilyen ok vagy gyanú nélkül nemzetbiztonsági vizsgálat alá lehetne vonni embereket a kormánypárt javaslata szerint. A tervet az ombudsman és az ügyészség is kritizálta.
2013. március 28., 22:18
Vértes András szerint az államadósság csökkenése, valamint a 3 százalék alatti költségvetési hiány és infláció látszólagos siker, mögéjük nézve más látszik. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint ahhoz, hogy ne vesztegessünk el még egy vagy két évtizedet, a politikai erőknek ki kell egyezniük.
2013. március 28., 19:29
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága nem tekinti mérvadónak a vallási hovatartozásra vonatkozó népszámlálási adatokat, mert a 2011-es kérdésfelvetés eltért a korábbi népszámlálásokétól, így szerintük az eredmények nem alkalmasak az összevetésre.
2013. március 28., 18:36
Lelkes, magyarkodó közleményben jelentette be a Magyarok Világszövetsége, hogy a "minisztérium részéről őt ért megaláztatás ellentételezéseként” csak azért is kitünteti Szaniszló Ferencet.
2013. március 28., 16:37
Az egyik legnépszerűbb blog a Mosolyka. Örökvidám szerzője ötéves kora óta él kerekes székben. Izomsorvadása van. Orvosai a betegség diagnosztizálásakor tizennyolc évet jósoltak neki. Hozleiter Fanny nemrég ünnepelte huszonnegyedik születésnapját. HERSKOVITS ESZTER írása.
2013. március 28., 14:50
Elkezdték nyilvánosságra hozni a 2011-es népszámlálás eredményeit. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett első adattáblákból többek között kiderül, hogy jelentősen csökkent a vallásosak aránya, nőtt ugyanakkor a nemzeti kisebbségekhez tartozók száma. A népesség negyedmillióval csökkent.
2013. március 28., 12:39
Fiatal, képzett, antiszemita – a magyar egyetemisták körében tapasztalható jobbratolódással foglalkozik a Spiegel.
2013. március 28., 10:57
„A kisbabáknak kedvük támadt megszületni” – büszkélkedett évértékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, aki kormányzása egyik nagy eredményének a születésszám növekedését nevezte. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján ennek vége, idén januárban csak 7450 gyermek született, 2,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
2013. március 28., 08:35
Alkotmányos csőcselék uralkodik Magyarországon – az intézmények lebontása egyértelműen veszélyezteti az alapvető európai értékek szellemét. Ezzel a címmel tette közzé álláspontját a The Wall Street Journal véleményrovatában Kopits György, aki 2009 és 2011 között a Költségvetési Tanács elnöke volt, jelenleg pedig egy amerikai tudományos intézetnél dolgozik.