Egy 40 éves pedagógus ellen indult nyomozás szexuális visszaélés, szeméremsértés és gyermekpornográfia gyanújával, miután egy 13 éves tanítványa az iskolában összeomlott, és elmondta, hogy a tanár hónapokon át zaklatta. A férfit őrizetbe vették, és elbocsátották a püspökhatvani iskolából.
A keddi időjárás a hőhullám után egy kissé frissebb arcát mutatja: nem lesz kánikula, és számítanunk kell záporokra, zivatarokra is.
Teljesen átalakítja az új KRESZ a biciklis közlekedést is.
A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.
Orvosi műhiba esetén nemcsak erkölcsi elégtétel jár, akár tíz-, sőt százmilliós kártérítést is kaphat az érintett vagy a családja, és nem csak a fizikai sérülések után.
2015. július 1., 06:45
Kerékpáros férfi holttestére bukkantak kedden kora este Veszprém és Felsőörs között.
2015. június 30., 19:39
Életének 75. évében elhunyt Peták István, a Magyar Televízió volt elnöke – tudatta a család kedden az MTI-vel.
2015. június 30., 19:17
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: szerda estig a Kárpát-medence fölé is egyre melegebb, szárazabb levegő érkezik, erősödik a nappali felmelegedés, éjszakától csapadék már sehol sem várható.
2015. június 30., 18:46
A Fővárosi Ítélőtábla arra kötelezte kedden a Fideszt és Hoppál Péter volt szóvivőt, hogy nyílt levélben fejezze ki sajnálkozását, amiért megsértették korábban a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét. A levelet a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben valamint a Fidesz.hu portálon kell közzétenni.
2015. június 30., 18:01
Július 1-je Semmelweis nap, a magyar egészségügy napja, egyben az egészségügyi dolgozók számára munkaszüneti nap. Holnap ezért zárva lesznek a háziorvosi, a fogorvosi, a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók is.
2015. június 30., 17:14
Az ügyészség megállapította, hogy a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatott szervezetek közül háromnak a működése nem felelt meg a jogszabályoknak, kettő megszüntetéséért pert indítottak, egy maga kezdeményezte megszüntetését, egynek pedig megszűnt a közhasznú jogállása – közölte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) kedden az MTI-vel.
2015. június 30., 16:50
Szerdán kerül ki az utcákra az első ötszáz azok közül a plakátok közül, amelyek a kormány bevándorlóellenes plakátjaira válaszolnak. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Vastagbőr akciója két héttel később, július 16-án folytatódik.
2015. június 30., 16:40
Egyszer volt, harminc évvel ezelőtt, de mégiscsak volt egyszer egy összefogás a népiek és az urbánusok között, egy esély arra, hogy a Kádár-rendszer bukása után majd együtt képviseljék a demokratikus minimumot. Nem így történt. A monori tanácskozásról 2005-ben kötetet szerkesztő történészt, Rainer M. Jánost kérdeztük.
2015. június 30., 16:34
Holnap, július 1-jén, szerdán 8.30-kor kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a közösség tagja elleni erőszak (bűntett) – Btk. 174/B.§ miatt Illyés Zoltán és társai ellen indított büntetőügyben (III/7FK. 33751/2013/14/I/1) az ítélethozatal.
2015. június 30., 13:30
Minden társadalmi csoportban, beleértve a pártállás szerinti csoportokat is, egyértelmű többségben vannak azok, aki ellenzik a vasárnapi zárva tartást. A legnagyobb mértékben épp a kormánypárti szavazók véleménye változott.
2015. június 30., 13:09
A Pasaréti tér sarkán álló Príma-üzlet veszteségesen működött, emiatt döntöttek annak bezárása mellett.
2015. június 30., 12:39
Az Index információi szerint az OLAF, az Európai Csalásellenes Hivatal is vizsgálatot kezdett az Elios Innovatív Zrt. gyanús közbeszerzési győzelmeivel kapcsolatban. Ezt az OLAF hivatalosan nem erősítette meg.
2015. június 30., 10:54
Az Orbán-kormány sajnos megfeledkezik a saját történelméről, és nem bizonyul Ausztria megbízható partnerének – mutat rá a Der Standardban Paul Lendvai. A kommentár feleleveníti, hogy a hála nem politikai kategória.
2015. június 30., 09:56
Fegyveres rablás miatt vettek őrizetbe egy fővárosi rendőrt, aki a gyanú szerint civil társával 3500 forintot rabolt el egy nőtől a múlt hétvégén – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
2015. június 30., 09:53
Bár a szaktárca ötmilliárd forintot költ a műtéti kapacitások bővítésére, a várólisták nem akarnak látványosan rövidülni, pedig az új elvárások szerint a kisebb operációkra maximum két-három, a nagyobbakra legfeljebb hat hónapot kellene várni a betegeknek – írja a Blikk.
2015. június 30., 08:58
A Norvég Civil Támogatási Alaptól érkező pénzek elosztásában közreműködő három magyar civilszervezet működése teljesen megfelel a hazai jogszabályoknak – derül ki a Magyar Nemzet által megismert törvényességi ellenőrzés eredményeiből. Az ügyészségi vizsgálat két másik esetben is csak adminisztratív hiányosságot talált.
2015. június 30., 08:46
Zárva lesznek a hivatalok a köztisztviselők napján.