Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
Karácsony Gergely szerint az Államkincstár törvénytelen és erkölcstelen tettet hajtott végre, amikor inkasszált 10 milliárd forintot Budapest számlájáról. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
2010. október 22., 23:59
Népszavazást kezdeményez a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció arról, hogy a nép dönthessen a készülő új Alkotmányról. A volt kormányfő platformja egy Szent István parkban felállított sátorban bontott zászlót, a rendezvényen a szónokok beszédükben nem kímélték Orbán Viktort.
2010. október 22., 21:30
Legfeljebb kétszer lehetne felvenni egy tantárgyat a felsőfokú tanulmányok idején, az abból kiírt vizsgára pedig legfeljebb kétszer jelentkezhetnének a hallgatók - szigorítaná a jelenlegi szabályozást a felsőoktatási törvénytervezet. A 41 oldalas dokumentum szerint korlátoznák a hallgatók beleszólási jogát a tanulmányi és vizsgaszabályzattal, illetve a térítési és juttatási szabályzattal kapcsolatban, az állami támogatás legnagyobb részét, 70 százalékát pedig feladatfinanszírozással teljesítménymutatók alapján juttatnák az intézményeknek.
2010. október 22., 20:23
Péntek éjféltől felfüggesztik a sztrájkot a kiskunfélegyházi Ganz-Röck dolgozói, mert úgy látják: nincs értelme tovább tiltakozni. A gyár vezetői bejelentették ugyanis, hogy felszámolás indult a cég ellen és a munkásokat elbocsátják - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke. Az elmaradt fizetésüket várhatóan nem kapják meg teljes egészében. Molnár István szerint ettől függetlenül részben sikeres volt a sztrájkjuk.
2010. október 22., 19:20
A költségvetési hiányt kordában tartására az észt állam nem utalta át a nyugdíjjárulékokat a tagok a számlájára, ám a pénztártagok pontosan tudhatták, milyen ellentételezéssel számolhatnak, a magánnyugdíj-pénztári rendszer létét pedig senki nem kérdőjelezte meg.
2010. október 22., 18:14
Gyors, határozott megoldás kell a Malév ügyében - mondta egy újságírói háttérbeszélgetésen a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás kijelentette: tárgyalásokat folytatnak egy nem orosz, szakmai befektetővel. A miniszter elmondta azt is, hogy az energia-ármoratórium az év végéig tart, addig megegyeznek az energiaszolgáltatókkal.
2010. október 22., 17:32
Népszavazást kezdeményez az MSZP a magánnyugdíjpénztárak ügyében. A Fidesz közben a parlamentben benyújtotta a "nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló javaslatot". Számítani lehet arra, hogy a népszavazási kérdések hitelesítését megtámadják majd az alkotmánybíróságnál, így van esély arra, hogy jövő decemberig el se kezdődhet a 250 ezer aláírás összegyűjtése, márpedig első körben azt állította a kormányfő, hogy jövő decemberig szüneteltetik a befizetéseket.
2010. október 22., 17:04
Felmentette az Operaház főigazgatóját a nemzeti erőforrás miniszter. Réthelyi Miklós nemcsak Vass Lajos, hanem a gazdasági igazgató, Szabó Attila megbízatását is azonnali hatállyal visszavonta.
2010. október 22., 15:36
A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést fog javasolni 2011-re az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OÉT plenáris ülésén, azonban az inflációt is figyelembe véve ennél nagyobb emelésre is szükség lehet.
2010. október 22., 13:41
Az iszapkatasztrófa második hetében felhúzták a Kolontárt átszelő védőgátat. Közben több száz millió forint segély gyűlt össze a károsultak javára. Egyéb adományok is végtelen folyamban érkeznek az ország minden tájáról. A vigaszt is jelentő segélyek azonban nem vethetnek véget a közösségi és magándrámáknak. A helyiek naponta szembesülnek olyan kérdésekkel, amelyekre ma még nem lehet választ adni.
2010. október 22., 13:24
Tegnap téves hírek jelentek meg arról, hogy megszűnik Európa második legnagyobb karitatív akciója, a Mikulásgyár. A hírnek éppen ellenkezője igaz. Idén még a tavalyinál is több emberen kíván segíteni a karácsonyi esemény. A jótékonysági rendezvény keretében 2009-ben 133.000 emberen segítettek, idén a 200.000-es célt tűzték ki.
2010. október 22., 12:52
Olyan szakbizottság alakult a vidékfejlesztési tárcánál, amelynek tagjai a Fidesz holdudvarából érkeztek és havi 750 ezer forint "tiszteletdíjban" részesülnek - állítja az MSZP. A párt felhívta a figyelmet arra is, hogy egy Fidesz-közeli cég fotózza öt millióért körbe az országot, miközben az elmúlt évben a - a mostani összeg töredékéért - már megtörtént.
2010. október 22., 11:20
Úgy éreztem magam, mintha egy másik bolygóra kerültem volna – írta egy fideszes jelölt a veresegyházi választás után. Nem csoda, hiszen kiderült: a hetvenkét éves Pásztor Bélának nem kell felállnia a negyvenöt éve elfoglalt városvezetői székből. Sőt, az egykori tanácselnök hívei még kétharmados többséget is szereztek a képviselő-testületben. PUNGOR ANDRÁS riportja.
2010. október 22., 10:48
Szakszerűtlen eljárás okozta a magzat halálát a Geréb Ágnes, jelenleg felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos által 2007 szeptemberében levezetett szüléskor - értett egyet az ügyben felkért mindhárom szakértő, akik csütörtökön ismertették szakvéleményüket a Fővárosi Bíróságon zajló elsőfokú tárgyaláson.
2010. október 22., 10:29
Háttal Európának? A Lehet Más a Politika szerint a kormány úgy készül a soros EU-elnökségre, hogy a nők és férfiak esélyegyenlősége terén hazánk éppen hátat fordítani készül Európának.
2010. október 22., 09:40
Pokol Béla szerint szükség van új alkotmányra, ezzel szemben Vastagh Pál úgy látja, hogy nincs alkotmányozási kényszerhelyzet Magyarországon. Mindez a Politikatörténeti Intézet Milyen Alkotmányt? című előadásán hangzott el, ahol Kilényi Géza azt mondta el: a Gyurcsány-kormány igazságügy-minisztere, Petrétei József is mindenképpen új alkotmánnyal akart előrukkolni.
2010. október 22., 09:37
Nem a 2006-os eseményeket vizsgáló bizottság kompetenciája eldönteni Gyurcsány Ferenc bűnösségét – mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Bárándy Péter büntetőjogász.
2010. október 22., 07:53
Nem várható romlás az ajkai zagytározó állapotát illetően, az elmúlt napokban nem keletkeztek újabb repedések, és a katasztrófa sújtotta térségben a szálló por koncentrációja nem haladja meg az egészségügyi határértéket - közölte Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön Devecserben, a Veszprém megyei kisváros polgármesteri hivatala előtt. Nagy Anna a honvédelmi miniszterrel és a magyar honvédség vezérkari főnökével közösen tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, hogy a tározó sérüléseit folyamatosan ellenőrzik, annak mozgása megállt.
2010. október 22., 07:03
Az október 23-ai ünnep előtt a 2006-os őszi jogsértések sértettjeinek jelentős része már megkapta a kártérítést az elszenvedett sérelmekért - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.