Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
Karácsony Gergely szerint az Államkincstár törvénytelen és erkölcstelen tettet hajtott végre, amikor inkasszált 10 milliárd forintot Budapest számlájáról. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal sem szerénykedett, a normális élet és a béke reményének elhozójaként festette le az amerikai elnököt.
Felhőszakadás, zivataros időjárás lehet, a fejfájás pedig szinte biztos.
2010. október 24., 04:04
A képet a olvasó-tudósítónk készítette a Rókusi körútról. Nem mindennapi színes fényjátékot lehetett látni az égen.
2010. október 23., 20:53
A hivatalos állami ünnepség mellett a pártok is megemlékeztek október 23-áról. A Jobbik belvárosi rendezvényéről és az Új Köztemető 301-es parcellájából tudósítunk, ahol Mécs Imre is beszédet mondott.
2010. október 23., 20:13
A Fauna Egyesület újraindította korábbi önkéntes-gyűléseit, a Fauna Klubot, mellyel még több lelkes állatvédőt szeretnének bevonni az egyesület életbe.
2010. október 23., 20:01
A közutakon az elmúlt nap 24 órájában összesen 181 közúti közlekedési baleset történt – olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján.
2010. október 23., 19:54
Külön üzenetben üdvözölte a magyar népet az 1956-os forradalom 54. évfordulója alkalmából Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. A Fehér Ház által az MTI washingtoni irodájához szombaton eljuttatott üzenetében az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a magyar nép zsarnokság elleni harca nem 1956 októberében kezdődött, és nem is akkor fejeződött be. A magyar forradalom hosszan tartó hatásai egész Kelet-Európában előrevitték a szabadság ügyét, eljuttatva a szabadság fényét az elnyomás legsötétebb szegleteibe - értékelte Barack Obama
2010. október 23., 18:25
Orbán Viktor szerint 1956 a magyarok befejezetlen története volt egészen az idei esztendőig: "a kétharmados forradalom azonban megszabadított bennünket, 56 örököseit attól, hogy a forradalom napján úgy érezzük, mégis csak újra kell vívni ezt a harcot" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Kossuth Lajos téren elmondott ünnepi beszédében szombaton. A miniszterelnök beszédében kiemelte, ahogyan 1956 után, az elmúlt nyolc évben is kemény idők jártak. A jelenről szólva úgy vélekedett, hogy egy évük van arra, hogy felvegyék a tempót, végigvigyék a döntő változásokat és átalakítsák Magyarországot.
2010. október 23., 16:44
Kígyózó sor az Országház előtt, rajzoló gyerekek és forró teát iszogató családok láthatók a Kossuth téren szombaton, az október 23-i családi rendezvényen Budapesten. Az első látásra ijesztő hosszan kígyózó sorba beállva 20 perc alatt lehetett elérni az Országház bejáratához. A biztonságra felügyelő szakemberek megkértek mindenkit, hogy a többi között a telefont, kulcsokat és tollakat tegyék ki a zsebből, majd átvizsgálták a táskákat is. Az épületben sétálva az érdeklődők megtekintették a Szent Koronát, nézelődtek, fotóztak. Estefelé a többi között a Csík Zenekar, Ferenczy György és a Rackajam, a Duna Táncegyüttes, Uzgin Uver és a Belmondo együttesek szórakoztatják a publikumot.
2010. október 23., 15:47
"Sokszínű a kitüntetettek csoportja, egy azonban közös ezekben az emberekben: az átlag feletti tehetség és az átlag feletti életút" - mondta szombaton a Magyar Tudományos Akadémián Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes és közigazgatási és igazságügyi miniszter hozzátette: Magyarország minden egyes kitüntetettel gazdagabb lesz.
2010. október 23., 14:12
A főpolgármester szerint 1956 az erkölcs forradalma volt, amely nem tűrte az elnyomást, a hazugságot, az emberek megnyomorítását és lelki lerombolását. Tarlós István a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél tartott szombati fővárosi megemlékezésen mintegy félezer emlékező előtt úgy fogalmazott, az erkölcs lehet felkiáltójelként magasra tartott zászló és piros vér a pesti utcán, de lehet építő, óvó, hazát és várost teremtő is. A politikus szerint a budapestieknek különösen súlyos örökség és tehertétel adatott, ám ő arra vállalkozott, hogy új rendet és működőképesebb várost építsen, "igaz filozófia mellett".
2010. október 23., 13:36
A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom éhségsztrájkot tart Budapesten a Kozma utcai börtönnél a korábbi kormányellenes demonstrációiról ismert Budaházy György szabadon bocsátásáért. A szombaton hajnali háromkor kezdődött 72 órás demonstrációban a mozgalom 64 tagja vesz részt, csatlakozott hozzájuk két jobbikos országgyűlési képviselő, Zagyva György Gyula és Gaudi-Nagy Tamás is. A Kozma utcai börtön előtt a demonstrálók két katonai sátrat és két jurtát állítottak fel, ezek előtt beszélgetnek. Egyikük nyakában tábla, amelyen az áll: Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat.
2010. október 23., 12:46
2010. október 23., 10:32
Katonai tiszteletadás mellett, a Himnusz hangjaira vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját az Országház előtti Kossuth Lajos téren szombaton, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54., illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 21. évfordulóján.
2010. október 23., 09:58
Csaknem három héttel az ajkai térségben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után 700 ember még nem tudott hazatérni otthonába, közülük 22-en továbbra is a devecseri zeneiskola tantermeiben kialakított közösségi szálláson tartózkodnak, ellátásukról folyamatosan gondoskodnak - tájékoztatta Kivágó Tamás dandártábornok, kárhelyszíni parancsnok az MTI tudósítóját szombat reggel Devecserben.
2010. október 23., 08:17
A korábbi évek hagyományainak megfelelően péntek este ismét fellobbantották a forradalom lángját a Parlament előtti 1956-os emlékműnél.
2010. október 23., 05:05
A 2010. október 23-án esedékes ünnepi rendezvények és az ugyancsak szombatra eső Nemzetközi Félmaraton és Szabadság Futam miatt jelentős változások lesznek a budapesti közlekedésben – tájékoztatott a BKV. A közlekedési vállalat arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak az útvonalukat érintő esetleges forgalmi változásokról. Ezt megtehetik a megállókban kihelyezett menetrendekből, a járműveken elhelyezett tájékoztatókból vagy a .
2010. október 22., 23:59
Népszavazást kezdeményez a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció arról, hogy a nép dönthessen a készülő új Alkotmányról. A volt kormányfő platformja egy Szent István parkban felállított sátorban bontott zászlót, a rendezvényen a szónokok beszédükben nem kímélték Orbán Viktort.
2010. október 22., 21:30
Legfeljebb kétszer lehetne felvenni egy tantárgyat a felsőfokú tanulmányok idején, az abból kiírt vizsgára pedig legfeljebb kétszer jelentkezhetnének a hallgatók - szigorítaná a jelenlegi szabályozást a felsőoktatási törvénytervezet. A 41 oldalas dokumentum szerint korlátoznák a hallgatók beleszólási jogát a tanulmányi és vizsgaszabályzattal, illetve a térítési és juttatási szabályzattal kapcsolatban, az állami támogatás legnagyobb részét, 70 százalékát pedig feladatfinanszírozással teljesítménymutatók alapján juttatnák az intézményeknek.