Döbbenetes számok: több mint tízezer háziállatot tesznek ki az utcára

Több mint tízezer háziállatot hagynak magára évente – hívta fel a figyelmet az Állatbarátok nevű horvát civil szervezet csütörtökön.

2024. július 11., 13:25

Szerző:

Az egyesület 2002 óta folytat kampányt az háziállatok kidobása ellen „A család a tengerre, a kutya az utcára?!” címmel.

Luka Oman, a szervezet elnöke szerint ez annak a jele, hogy mielőbb meg kell változtatni az állatvédelmi törvényt.

„A számok magukért beszélnek: rólunk, mint társadalomról, a rendezetlenségről és a felelőtlenségről” 

– értékelte Oman. Ugyanakkor hozzátette: az emberek általános tudatossága növekszik, és egyre többen gondolják úgy, hogy az állatok is élőlények, magukra hagyásuk pedig megengedhetetlen.

Rámutatott: a helyzet sokkal tarthatatlanabb lenne, ha nem dolgoznának a probléma megoldásán. Egyben abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az elhagyott állatok száma csökkenni fog, amennyiben kitartóan folytatják az oktatást, továbbá népszerűsítik az ivartalanítást, a mikrochipes megjelölést és az örökbefogadást a vásárlás helyett.

„Senkinek nem kötelező gondoskodnia egy állatról, de ha így dönt, vállalnia kell a felelősséget” – húzta alá.

Horvátországban idén áprilisban lépett életbe az a törvény, amely börtönbüntetést ír elő az állatok magukra hagyásáért, valamint eltiltja az állatkínzókat az állattartástól.

Oman szerint a jogszabály elsősorban megelőző intézkedés, és az emberek egy állat beszerzése előtt legalább átgondolják, van-e elég idejük, pénzük, szándékuk, türelmük és feltételük a gondozásához a következő 15 évben.

Az állatvédelmi törvény módosításától viszont azt várja, hogy más fontos területeken is javulást lehet majd elérni. Itt megemlítette, hogy tilos „állandó jelleggel” láncon, megkötve tartani egy kutyát. A gyakorlatban azonban ezt nehéz bizonyítani, éppen ezért a tilalomnak teljesnek és kivétel nélkülinek kell lennie – mondta.

Jelezte: ez csak egy a módosításra szoruló dolgok közül a törvényben, és más országok példáinak segítségével több pozitív változást is be kell építeni, amelyek az oktatáshoz és a prevencióhoz kapcsolódnak.

Most a törvény betartására van szükség egész Horvátországban, hogy minden város és járás egyformán teljesítse törvényi kötelezettségét, és ellenőrizze a kötelező mikrochip meglétét, rendszeresen tájékoztassa az állampolgárokat az állatvédelmi rendelkezésekről, valamint finanszírozza a kutyák és a macskák ivartalanítását – hangsúlyozta a szervezet elnöke.

Így kerülje el a hőgutát a házi kedvencénél

Forró beton, kiszáradt vizestálka, rövid lánc és árnyékmentes hely, már ez is elég ahhoz, hogy háziállatunkkal baj történjen. A nappali 30 foknál magasabb csúcshőmérséklet idején a rosszul tartott házi kedvencek rövid időn belül hőgutát kaphatnak, ami hosszú távon halálhoz vezet – figyelmeztet közleményben az Orpheus Állatvédő Egyesület.

Az egyesület közleménye szerint a nyári meleg napokon a hosszabb ideig tartó sétáltatást érdemes kora reggel és késő délután megtartani. A naptól felhevült aszfaltot is érdemes elkerülni, hiszen ott könnyen égési sérülés érheti a kutya mancsát – írja az Index. Az Orpheus Állatvédő Egyesület segélytelefonján a nagy nyári kánikulában aggódó állatbarátok körében rendszeres téma a tűző napon kikötött, víz nélkül tartott állatok számára történő segítségkérés.

Seres Zoltán egyesületi elnök szerint

gyakran felejtenek a kertben, udvaron egy-két napig (vagy tovább is) az emberek házi kedvenceket.

Van, hogy élelem és ivóvíz nélkül szenvednek az állatok. A kánikulában a kedvencek mellett a gazdasági célú háziállatokra is fokozottabban oda kell figyelni. Ne csak a saját állatainkat óvjuk, figyeljünk oda a szomszéd portán tartott állatokra is – írják.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület a nyári melegben azt javasolja:

  • a nagyobb sétákat kora reggelre és késő délutánra időzítsük, 
  • állatunk mindig szabadon el tudjon húzódni árnyékos helyre, 
  • legyen számára mindig friss ivóvíz biztosítva, 
  • tűző napon, autóban állatot hagyni tilos.


A szervezet szerint ha módunkban áll, nedvesítsük be az állat bundáját, úsztassuk, és ne várjunk el tőle „csúcsteljesítményt”. A lakásban pedig a sötétítés, a ventilálás segítheti a meleg átvészelését. Ha megtörtént a baj, és a háziállat intenzíven liheg, a nyelve állandóan kilóg a szájából, színe sötétebb a megszokottnál, a baj lehet akár hőtorlódás vagy hőguta is. A gyors folyadékpótlás és az állatorvosi segélykérés életmentő lehet ebben az esetben.

Kidobta az erkélyről: Húsz métert zuhant a kutya

Másodfokon is döntött a törvényszék annak a budapesti férfinak az ügyében, aki a vád szerint ledobta a kiskutyáját egy budapesti társasház negyedik emeletéről.

kutya nem élte túl, jogerősen ötven nap elzárást kapott az a budapesti férfi, aki ledobta saját kutyáját  – írja az Index. Mindössze egyetlen ülés alatt döntést hozott a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék Cs. Csaba ügyében. 

A férfi védője a perbeszédében arra hivatkozott, hogy folyamatosan gondozta az apró négylábút, rendszeresen járt vele állatorvoshoz is. Az ügyvéd meglátása szerint komoly hibákat vétett az elsőfokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság, ezért kérte a Dr. Albertné Dr. Lackner Gertrúd által vezetett tanácsot, hogy mentsék fel a férfit bizonyítottság hiányában. A védő hivatkozott arra is, hogy korábban már volt arról is szó, hogy nem a férfi dobta le a kutyát, hanem az magától esett ki az erkély korlátjai között. A rövid, mindössze egy órás ülésen nem jelent meg az ügyészség képviselője, így a csütörtöki ülésen nem hangzott el vádbeszéd.

A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, ártatlan, és soha nem bántotta a kutyáját. Védője a tárgyaláson arra is hivatkozott, hogy a kutya magától esett le az erkélyről – írja a Hvg. A kutyus gazdája mindössze annyit mondott: „Ártatlan vagyok, soha nem bántottam a kiskutyámat!”

A negyedikről dobta le a kutyát

A vádirat szerint a terhelt 2020. május 19-én – ismeretlen előzményi okok miatt – felfokozott indulati állapotban ledobta a kisméretű yorkshire terrier fajtájú kutyáját lakásának 20 méter magasságban lévő 4. emeleti teraszáról. A férfit korábban 50 nap elzárással büntették volna, amiért a vád szerint kidobta a saját kutyáját az erkélyről. A korábbi, nem jogerős ítélet szerint a férfi, Cs. Csaba 2020. május 19-én – ismeretlen előzmények után – felfokozott indulati állapotban ledobta yorkshire terrier kutyáját lakásának 20 méter magasságban lévő, 4. emeleti teraszáról. Az elszenvedett sérülések következtében a kutya elpusztult.

A bíróság az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában hangsúlyozta, „a férfi tette egyszeri, indulati cselekmény volt, amelynek áldozata a kiskutya lett”. A bíróság álláspontja szerint a védtelen élőlénnyel szembeni erőszakos magatartásnak büntetőjogi következménye kell hogy legyen. Enyhítő körülményként értékelték a vádlott büntetlen előéletét és súlyos betegségét, valamint azt, hogy hosszabb idő telt el azóta, súlyosító körülményként vette figyelembe ugyanakkor a „cselekmény gátlástalanságát”.

A kiszabott 50 nap elzárás büntetés alkalmas arra, hogy a vádlottat, de akár másokat is visszatartson hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésétől, állapította meg akkor a bíróság. 

(Kiemelt kép:  Omer Urer / Anatólia/AFP)