A Youtube újabb változtatásra készül, sokaknak okozhat majd bosszúságot

A Google továbbra is igyekszik megújítani a Youtube felületét.

2024. május 28., 15:23

Szerző:

Áprilisban néhány felhasználónál már megjelent a Youtube új, Google által tesztelt felülete, amely sokakat meglepett. A visszajelzések alapján egyértelműen látszott, hogy az újítások nem nyerték el a felhasználók tetszését, de a 9to5Google értesülései szerint a techóriás nem adta fel a felület megújítására vonatkozó terveit.

Mindez már csak azért is meglepő, mert a beszámolók alapján az új megjelenés egyáltalán nem felhasználóbarát, és a többség szerint teljesen szükségtelen is a változtatás.

A sokak által használt alkalmazások és weboldalak modernizálásakor jellemző, hogy rengetegen felháborodnak, ám ezúttal a szokottnál is nagyobb az ellenállás a videómegosztó új megjelenésével szemben.

A Youtube úgy jó, ahogy van?

Bár egyelőre csak egy tesztelésről van szó, ám a hozzászólásokból kiderült, hogy a felhasználók egyáltalán nem lelkesednek azért, hogy a Youtube megszokott felülete teljesen megváltozik.

Az új tervek szerint maga a lejátszott videó a bal felső sarokba kerül, az ajánlott videók alatta jelennek meg, míg a cím, a leírás, valamint a kommentek a jobb oldali sávban kaptak helyet.

Azoknál a felhasználóknál, akiknél áprilisban néhány hétig ez a verzió volt elérhető, egyértelműen negatívan nyilatkoztak a dizájnról, mivel nem tartották sem szépnek, sem praktikusnak.

Ezen kívül egy másik újdonság is bevezetésre kerülhet hamarosan: a Google még több hirdetést szeretne megjeleníteni a lejátszott tartalmak előtt, közben és után. A reklámok szinte mindenkit bosszantanak, erre a problémára pedig a Youtube egyelőre egy prémium-előfizetést kínál megoldásként, amely garantálja, hogy amíg a felhasználó be van jelentkezve a felületre, nem jelenítenek meg számára hirdetéseket.

A szakértők szerint a Google-nek jelenleg meg kell küzdenie a felhasználók bizalmáért, ugyanis azon túl, hogy a Youtube módosításával magukra haragították az internetezőket, egy másik ügy is problémát okoz számukra.

Fény derült a Chrome böngésző egyik súlyos biztonsági hibájára is, amiről a hackerek már tudnak, és ki is használják a lehetőséget. Ezzel még a legjobb esetben is sok kellemetlenséget okoznak, ugyanis a program összeomlását idézhetik elő, de akár adatvesztés is előfordulhat.

A Google már dolgozik a hiba kijavításán, és a napokban várható az a frissítés, amely orvosolja majd a problémát, de a felhasználók egy része úgy véli, a Youtube átalakítása helyett a techóriásnak inkább erre a problémára kellene nagyobb hangsúlyt helyeznie.

(Fotó: Pixabay)