Az emberek manapság sok mindenhez használják a telefonjukat, ám ezzel a hibával komoly károsodásokat szenvedhet a készülék.
Súlyos problémára figyelmeztet a fogyasztóvédelem az olcsó USB-töltőkkel kapcsolatban.
A mesterséges intelligencia térnyerésével egyes munkakörökben kevesebb emberi munkára lesz szükség. Mutatjuk, melyek ezek.
A jelszó cseréje bizonyos időközönként egyébként is indokolt.
A kiberbűnözők sok esetben kifejezetten a nyugdíjasok átverésére szakosodnak.
2008. december 1., 09:12
December elsején van az AIDS elleni küzdelem világnapja, amelynek keretében Budapesten a (CAF) és a Máltai Hórusz Spirituális Rend kiállítással egybekötött rendezvényt tart az Erzsébet téri Gödörben. .
2008. november 30., 15:58
2008. november 30., 12:09
2008. november 30., 10:05
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 1988-ban nyilvánította december 1-jét AIDS elleni küzdelem világnapjává, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a ma még halálos kimenetelű kór elleni nemzetközi összefogás szükségességére.
2008. november 29., 12:57
A légköri szén-dioxid növekvő szintje miatt az eddigi feltételezésekhez képest jóval gyorsabban savasodnak az óceánok. Ezáltal a tengeri életközösségek összetétele is megváltozik - tudósítanak amerikai kutatók a "Proceedings of the National Academy of Science" (PNAS) című szaklapban. A folyamat leginkább kagylókat, rákokat és egyéb mészképző élőlényeket veszélyeztet - és ezáltal az egész vízi élővilágot.
2008. november 28., 17:48
A WHO és a Harvard Medical School kutatása szerint az Egyesült Államokban érinti a legtöbb embert a depresszió és a többi mentális rendellenesség. A Gallup „napi boldogság-stressz index” kutatása szerint pedig csak a hétvégén és szabadságok alatt lesznek huzamosabb ideig jókedvűek az emberek. A folyamatok nyomán munkajogi kezdeményezés született, „Vedd vissza az idődet” néven.
2008. november 28., 17:05
A pártok közötti állandó veszekedés légkörében üdítő érzés látni, hogy van olyan kérdés, amelyben képesek egyetérteni és egyformán szavazni. Ehhez csupán egy közös ellenség kell, s ha azt megtalálták, megteremthető a dicséretes összhang. Nos, ez a fővárosi közgyűlésnek sikerült: a bűnbak és a harcos összefogás célpontja a szmog.
2008. november 27., 22:48
Speciális diszkóban táncolnak csütörtök este a hallássérült gyerekek a szegedi Klúg Péter Gyógypedagógiai Intézmény Katalin-bálján – tájékoztatott csütörtökön sajtótájékoztatón a rendezvényről a hallássérült gyermekek nevelésével foglalkozó intézmény vezetősége.
2008. november 27., 22:44
Egyhangúlag meghozott döntéssel fogadta el a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a szmogriadó-rendeletet, amelynek alapján a jövőben a szmogriadó elrendelésekor szigorúan korlátozzák egyebek közt a gépjárművek közlekedését és a károsanyag-kibocsátó ipari létesítmények teljesítményét - tudósít az MTI.
2008. november 27., 14:22
Kínában felfedezték az eddig ismert legősibb és legprimitívebb teknősbéka maradványait - a 220 millió évvel ezelőtt élt hüllő fogazattal, teljesen kifejlett hasi páncéllal és alakulófélben lévő háti teknővel rendelkezett.
2008. november 27., 12:26
Miközben a belgrádi kormány a világgazdasági válság miatt megszorító intézkedéseken, takarékossági csomagokon töri a fejét, továbbra sincsenek anyagi gondjai a magát szerb trónörökösnek valló, államköltségen ősei belgrádi palotájában élő II. Sándornak - adta hírül az MTI.
2008. november 26., 21:34
Több mint másfél méter vastag jégréteget védtek meg az olvadástól milánói tudósok egy négy milliméter vastag anyaggal az Alta Valtellina sírégió egyik gleccserén.
2008. november 26., 10:49
A MEDIA 2008 az ország kommunikáció szakos egyetemi hallgatóinak összefogásából született kétnapos konferencia. A meghívó szerint az esemény "egy asztalhoz ülteti a magyar médiavilág szakmai és közéleti szereplőit, hogy egymással különböző témákban konzultáljanak és vitatkozzanak".
2008. november 25., 20:32
Magyarországon az első félév végén a 14 évesnél idősebb lakosság valamivel több mint 49 százalékának volt valamilyen internet-hozzáférési lehetősége - közölte a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. A GKIeNET, a T-Home és a T-Mobile közreműködésével készült jelentése szerint így közel 4,2 millió főnek állt elméletileg módjában a világháló adta lehetőségeket kihasználni.