Nem biztos, hogy jó dolog szerb királynak lenni...

Mint a Press című szerb napilap - nem kis vihart kavarva - megírta, csak a múlt évben 120 millió dinárt (mintegy 350 millió forintot) költöttek az államkasszából arra, hogy a Karadjordjevic-ház jelenlegi feje és családja kényelmesen éljen. A költségek zömét a királyi palota 54 alkalmazottjának bére, s a reprezentációs kiadások tették ki, ami a napi megélhetési gondokkal küzdő szerbek jelentős részében joggal keltett felháborodást. A botrány miatt a "királyi" kiadásokat tavaly még bőkezűen fedező kulturális minisztérium egynegyedére, 30 millió dinárra mérsékelte II. Sándor apanázsát.

Tulajdonképpen miért is kapja a "királyi fenség" megszólítást igénylő, magát trónörökösnek nevező Aleksandar Karadjordjevic mindezt? Hiszen Szerbia köztársaság, a királyságot 1945-ben eltörölték, s helyébe kikiáltották a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot. Sándor az utolsó jugoszláv királynak - az 1941-ben, országa Németország általi lerohanása után emigrációba vonult II. Péternek - a londoni Claridge's Hotelben született fia akkor mintegy négy hónapos volt. Hazáját, amelynek nem létező trónjára határozottan igényt tart, nem ismerte 1991-ig, amikor először látogatott Belgrádba - emlékeztet a Távirati Iroda.

Sándor azonban komolyan állítja, hogy Jugoszláviában született, ugyanis Winston Churchill miniszterelnök kezdeményezésére az akkori brit kormány jugoszláv területté nyilvánította a Claridge's 212-es lakosztályát. Angliában nevelkedett, az angol hadsereg tisztje lett, ahol századosságig vitte, majd az üzleti életben hasznosította svájci, amerikai és angol iskolákban megszerzett ismereteit, sokszoros nyelvtudását.

A dinasztia fejévé 1970-ben, apja halála után vált, de felvilágosodott uralkodó-jelöltként nem tartotta be elődeinek szigorú magánéleti szabályait. Elvált első feleségétől, Mária brazil-portugál hercegnőtől, s 1985-ben az ugyancsak elvált - dúsgazdag, de közrendű görög családból származó - Katherina Batisszal kötötte össze az életét, aki három fiút szült neki. Ő ma már ötszörös nagymama, az első házasságából született két gyereknek köszönhetően.

Három - ma már szintén felnőtt - fiukkal, Péter, Fülöp és Sándor hercegekkel tért haza 2001-ben a hercegi pár, miután Vojislav Kostunica akkori kormányfő egy lazán aláírt utasítással rendelkezésükre bocsátotta a Belgrád egyik hatalmas ősparkjában álló - állami tulajdonban lévő - volt királyi palotát. A nem létező királyság trónörököse azóta állami pénzből reprezentál, utazgat, "királyi tanácsot" működtet, jótékonykodik (azt talán saját pénzből), s fényes fogadásokat ad. Ezeken széles mosollyal vesznek részt a jelenlegi szerb vezetők, s a detronizációt több mint hat évtizeddel ezelőtt elfogadó országok nagykövetei - amerikai, angol, német, francia és más országokat képviselő diplomaták.

II. Sándor nem mondott le trónigényéről, de jó európai demokrataként mindig hangsúlyozza, hogy Szerbiának előbb az EU-ba kell bejutnia, s utána jöhet csak az alkotmányos királyság visszaállítása. Szerény is: a lakóhelyül kapott királyi palotán kívül nem követel semmit a szerb kormánytól. Nem támaszt igényt az állami pénzből fenntartott lakhelye közvetlen közelében lévő másik volt királyi ingatlanra, az úgynevezett Fehér Palotára, s a Belgrád közepén lévő két épületre, amelyek közül az egyikben ma a belgrádi önkormányzat működik, a másiknak pedig Boris Tadic államfő a lakója.

A szerénységet az is magyarázhatja, hogy a trónörökös egy alig kétszáz éves dinasztia feje. A több mint négyszáz éves török uralom elleni első szerb felkelést vezető, családalapító Djordje Petrovic (Karadjordje) még gazdag marhakereskedő volt Szerbia középső részén, s a levert hős küzdelem idején kapta a "szerbek legfőbb vezetője" címet.

Szerbia élére aztán az őt megölető (Szerbiát végül független országgá tevő) Milos Obrenovic került, s csak 1903-ban lett ismét Karadjordjevic-királya Szerbiának, I. Péter személyében. Ő hozta az első igazi kék vért is a dinasztiába, mivel feleségül vette Zorkát, I. Nikola montenegrói király lányát.

Azóta tovább nemesedett a Karadjordjevicek vére, mert házasságok révén rokonságba kerültek a brit, a dán, a görög és az orosz uralkodói családokkal. II. Sándor ma csak két dolog miatt izgulhat: az egyik, hogy valamelyik szerb kormány észhez kap, és véget vet az állami pénzek pazarlásával járó, operettbe illő komédiának; a másik, hogy esetleg az Obrenovic-leszármazottak is felébrednek, s bejelentik trónigényüket.

A történészek nem biztosak abban, hogy jó dolog szerb királynak lenni - írja az MTI szerzője. Az elmúlt kétszázhárom évben a 10 "legelső" - uralkodó hercegnek, királynak, hol minek nevezett - szerbből négyet öltek meg (két-két Karadjordjevicet és Obrenovicot), egy Karadjordjevic király pedig - legalábbis gyanús körülmények között -, váratlanul hunyt el. Olykor azt a kérdést is fölvetik, hogy hol marad Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szlovénia. A Belgrádban pózoló trónörökös apja ugyanis még az ezen országokból és Szerbiából keletkezett Jugoszlávia királya volt, II. Sándor pedig csak Szerbia uralkodója szeretne lenni, visszahozva ezzel egy száz évvel ezelőtti állapotot.