Tudományos áttörés: Kína leszállt a Marson

Sikeresen leszállt a Marsra a kínai Tienven-1 űrszonda, fedélzetén egy marsjáróval.

2021. május 15., 07:36

Szerző:

Az Egyesült Államok már többször juttatott kutatóberendezéseket a vörös bolygóra, Kínának – az országok sorában másodikként – most sikerült először.

Az öt tonnás, legénység nélküli űrhajót tavaly július 23-án indították útjára. Idén február közepén lépett a Mars gravitációs vonzáskörébe, és állt bolygó körüli pályára, hogy feltérképezze a lehetséges leszállóhelyeket. Minden a tervek szerint alakult: a februári kínai közlésnek megfelelően két-három hónapon belül kísérelte meg a Marsra szállást.

A marsjáró még pár napig az űrszondán marad diagnosztikai tesztelés végett, csak utána gördül le egy rámpán a Mars felszínére, és indul felfedező útjára.

 

(Kiemelt kép: Xinhua/AFP | Jin Liwang)

 

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.