Tisztelt Szerkesztőség!

Buják Attila Az isteni hatalom című írásában kizárólag olyan személyeket szólaltatott meg, akiknek mondandóját fel tudta használni az egyházi szférában szereplőkkel szembeni előítéleteinek alátámasztására. Cikkéből nyilvánvalóan kiderül, a cél nem az egyházügyi valóság és ezzel kapcsolatos törvényhozás objektív bemutatása, az oknyomozás, tényfeltárás vagy ezeken alapuló helyzetértékelés, hanem elsősorban az első körös „piszkos tizennégynek” árulóként, politikai szélkakasként, privilegizált és hivatalos bizniszegyházként, ragadozóként stb. megbélyegzése. Emellett a szerző erkölcsi bíróként még arra is vállalkozik, hogy az egyházi státustól igaztalanul megfosztott közösségeket és vezetőiket heroizálja. Az egyházak magatartása azonban a szóban forgó törvényhozás folyamatában a cikkben feltételezettnél sokkal bonyolultabb és árnyaltabb annál, mint hogy az érintetteket a Buják-féle jó és rossz kategóriába lehetne besorolni. Az ügy megközelítési módja megtévesztő, hamis és leegyszerűsített képet tár a 168 Óra hetilap tisztelt olvasói elé.

Annak ellenére, hogy a Hit Gyülekezete vitatta azt a megoldást, hogy a vallási közösségek egyházként történő elismerése kétharmados többségi akaratnak legyen kiszolgáltatva, az elfogadott törvény csupán egy jogi kategóriát véglegesített. Hogy azon belül a későbbiekben elfogadni tervezett egyház-finanszírozási szabályok milyen felosztásra világítanak rá, a jövő zenéje.

A szóban forgó cikk szerzője öncélúan általánosít, és sértően megbélyegez, amikor azt állítja, hogy a vallásügyi törvényt „rezzenéstelen hallgatás”, az „együttérzés és gerincesség teljes hiánya”, „alig titkolt káröröm”, „önmaguk ünneplése” kísérte az elfogadott egyházak részéről, „ahelyett, hogy az arcuk égne”. A Hit Gyülekezetére is vonatkoztatott negatív előítéletei nem felelnek meg a valóságnak! Közösségünk képviselői ugyanis végig következetes elvi álláspontot fogalmaztak meg a törvényalkotás folyamatában. Ha a szerző célja a 168 Óra tisztelt olvasóinak tájékoztatása lett volna, akkor vette volna a fáradságot, hogy egyházunkat is megkérdezze a témában. Nem véletlenül nem tette...

A Hit Gyülekezete nem politikai „kegynek” köszönheti törvényes elismerésének megerősítését, hiszen minden objektív adat (istentiszteleti látogatottság, 1%-os szja-felajánlások száma, országos és nemzetközi beágyazottság stb.) alapján hazánk legnépesebb egyházai közé tartozik. Nagyon kilógott volna a lóláb, ha a gyülekezetet egyesületi létbe kényszeríti a parlament. Az elmúlt húsz évben egyértelműen a hiteseknél zajlott a legtöbb APEH- és egyéb hatósági vizsgálat (talán az összes többi felekezetben és intézményeikben együttesen nem végeztek ennyi ellenőrzést), és kiderült, ami addig is nyilvánvaló volt: közösségünk a legszigorúbb törvényi előírásoknak is „oda-vissza” megfelel. Emellett több mint 30 éve működik Magyarországon, nemzetközileg pedig a több mint 100 éves múltra visszatekintő modern kori neoprotestáns, pünkösdi irányzathoz tartozik a kereszténységen belül.

A hatalom „saját, legális bizniszegyháza” pedig azért nem lettünk a törvényi megerősítést követően, mert eddig sem építettünk „karitatív birodalmat” az adófizetők pénzéből, és a jövőben is addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér.

A vallásszabadság közvetlen tárgykörébe nem az oktatási, szociális, egészségügyi stb. tevékenység, hanem a vallásnak egyéni, közösségi és intézményes formában történő szabad gyakorlása tartozik. Természetesen egy felekezet elláthat olyan közfeladatokat, mint például a közoktatás vagy a szociális munka, de tekintettel arra, hogy ezeket az adófizetők pénzéből finanszírozzák, az államnak ebbe összehasonlíthatatlanul nagyobb beleszólási jogköre van, mint a vallásszabadság eredeti tartalmába.

Buják Attila közösségünk politikai magatartását igyekszik elvtelennek, ingatagnak beállítani, de képtelen – mert nem is lehet – ezt tényanyaggal alátámasztani. A Horn Gyulával mint miniszterelnökkel való „kokettálás” vádja értelmezhetetlen, az pedig, hogy a gyülekezet 2006-ban parlamentbe segítette Dávid Ibolyáékat, még a cikk hites olvasói számára is nóvum. Ilyet eddig csak neonáci politikusoktól hallottunk, és egy-két elvakult „hitgyüli”-ellenes, internetes író-médiumtól. Azt viszont sosem tagadtuk, hogy Bokros Lajos urat támogattuk az EP-választáson. Ebben fogantatott és egyben ki is hunyt a Hit Gyülekezete és az MDF együttműködése. Az pedig már Donáth úr lelkivilágához tartozik, hogy miben látja az összefüggést az MDF 2010-es bukása és a gyülekezet egyházi státusának elnyerése között.

Mivel a cikk alapvetően rosszindulatú előítéleteken és gyanakváson alapul az egyházakkal szemben, ezért nem szolgálja az új vallási törvénynek áldozatul esett közösségekkel való szolidaritás ügyét, inkább az amúgy is meglévő érdekellentéteket és feszültségeket mélyíti. Valóban van ok bizonyos arcok lángolására az új szabályozás megszületésének körülményei miatt, de semmiképpen sem a Hit Gyülekezetének...

Budapest, 2012. március 6.

Szobota Zoltán
Hit Gyülekezete
Sajtóiroda

Ui.: A Hit Gyülekezete vonatkozó nyilatkozatai és a vallásügyi törvényalkotással kapcsolatos észrevételei honlapunkon (www.hit.hu/sajtoanyagok) mindenki számára hozzáférhetőek.

Tisztelt Szobota Úr!

Engedje meg, hogy néhány mondatban a bírált szerző is válaszoljon. Írásomat taglaló, néhol kissé túlfűtött hangú levelének 95 százaléka minősítésemmel (céljaimmal, szándékaimmal, elfogultságommal, egyoldalúságommal stb.) foglalkozik. Ezekre nem kívánok reagálni.

A fennmaradó tíz sor érdekes.

Mindenekelőtt nem állítjuk, hogy a hatalom által kiemeltnek mondott vallási közösségek állami bizniszegyházzá silányultak volna. A cikk egyik nyilatkozója viszont azt mondja, hogy ez a veszély fennáll. Ha írásunkban nem a megdicsőült tizennégyeknek állítottunk győzelmi obeliszket, hanem a kitagadott, gazdasági eszközökkel térdre kényszerített hatvanhatokkal érzünk együtt, abban kivetnivalót nem látok. Ezért most inkább őket hallgattuk meg. Nem állítom, hogy a „piszkos tizennégyek” (nem az én szóleleményem!) a bizarr törvénykezéssel egyetértenek. Azt azonban fenntartom, hogy valamiféle szolidaritás jegyében viselkedhettek volna gerincesebben is. És mivel a közönyt, a befelé fordulást „nemzeti defektusnak” látom, nézze el, ha indulatosabban írok. Azért se nehezteljen, hogy leveléből néhol agresszióval párosuló röstelkedést, magyarázkodást vélek kihallani. Valami nagyon nincs rendben a törvénnyel. Szép, hogy bejutottak a tizennégyes belső körbe, gratulálunk, de talán szebb lett volna, ha a többieket nem fokozzák le.

Említsük meg, mennyire méltatlan Önhöz, hogy még nekünk szánt tiltakozó levelében is tesz egy apró oldalvágást az általunk méltatlanul feldicsért, „heroizált” Iványi Gáborék felé: „Eddig sem építettünk karitatív birodalmat az adófizetők pénzéből.” Haragra, ellenérzésre, nincs oka Szobota úr. Iványiék nincsenek önökkel egy súlycsoportban: hamarosan mindenüket elvesztik, egyházi státusukkal együtt.

A nélkülözhetetlen politikai passzusok az írás záró (fortissimo) részébe kerültek be. Sajnálom, hogy képtelen volt elkerülni neonáci politikusokkal való összevetésemet.

A szó nyilván tetszik önnek, gyakran használja. A belső kabinetalkuk egy párt és mondjuk egy egyház között nehezen bizonyíthatóak. De legyünk őszinték: nem gyűjtöttek valaha kopogtatócédulát az SZDSZ-nek? Hogy 2006-ban – állításommal ellentétben – nem támogatták Dávid Ibolya asszony kampányát, készséggel elfogadom. Ha bárkit megbántottam egyházában, elnézést kérek. További egyház-politikai és karitatív sikereket kívánok.

Buják Attila