5 hely a lakásban, amit a legtöbben elfelejtenek kitakarítani
A lakásban vannak bizonyos területek, amiket gyakran elfelejtünk kitakarítani.
A takarítás könnyű melónak tűnhet, pedig valójában egyáltalán nem az. Már csak azért sem, mert a lakásnak vannak olyan zegzugai, amiket a legtöbb ember – egyáltalán nem tudatosan – elfelejt kitakarítani. Összeállításunkban most megmutatjuk, melyek ezek a helyek.
Mosógép
A mosógépre bizonyos időközönként ráfér egy alapos tisztítás, ez alatt pedig nem csak a kívülről áttörölgetést értjük. A gépben rengeteg piszok halmozódhat fel, ami egyébként, ha belegondolunk, teljesen értelemszerű, hiszen alapvetően a bekoszolódott ruhákat mossuk ki benne. Az elöltöltős készülékek esetében célszerű lehet minden hónapban elindítani egy tisztító programot. Ehhez a drogériákban vagy a nagyobb szupermarketekben lehet vásárolni tisztító tablettát vagy folyadékot, ami pucolja ki a gépből a szennyeződéseket. A mosószer adagolót a legtöbb gépből ki lehet venni, így azt is érdemes havonta jó alaposan átmosni, hogy eltűnjenek róla a lerakódások. A legtöbb piszok az ajtó tömítésénél halmozódhat fel, így ezt a részt is érdemes lehet fertőtleníteni. Ezen túlmenően a gép alján található szűrűt is jó ötlet lehet kiszedni és elmosni, azonban itt vigyázni kell, mert jókora mennyiségű víz folyhat ki innen. Mielőtt kivenné a szűrűt, inkább rakjon oda egy kis tálat, ami felfogja a távozó vízmennyiséget.
A hűtő mögött
Nos, igen a hűtő mögötti részről nem is biztos, hogy megfeledkezünk, sokkal inkább arról van szó, hogy ezt a készüléket nyilvánvalóan nem mozgatjuk túl sokat. Alkalomadtán azonban mindenképpen okos dolog lehet elhúzni a faltól és kitakarítani mögötte, hiszen rengeteg por és piszok gyűlhet fel ott. Egyébként már csak azért is fontos kitakarítani ezt a területet, mert a rengeteg por hatására a hűtő szellőzőnyílásai eltömődhetnek, ami aztán meghibásodáshoz vezethet.
A mosogatógép szűrűje
A mosogatógépek mindig jelzik, ha elfogyott belőlük a só vagy az öblítő, ám a szűrű tisztítását semmi nem jelzi, ezt nekünk kellene észben tartani. A takarítása viszont nagyon fontos, ugyanis az élelmiszerlerakódások és szennyeződések eltömíthetik a szűrőt, így nem kizárt, hogy a gép nem fogja megfelelően elmosogatni azt, ami bele kerül. Szóval a szűrűt havonta legalább egyszer takarítsuk ki. Ennek az eltávolítása egyébként egyáltalán nem bonyolult, a hibázás lehetőségen elkerülése érdekében hasznos lehet előbányászni a gép használati utasítását. Ha ez nincs meg, akkor típus ismeretében a neten is rá lehet keresni.
Sütő
A sütő tisztítása mindig mumus, ezért sokan el is odázzák azt. A sütőben elképesztő mennyiségű lerakódás gyűlhet fel, főleg ha egyébként sokat van használatban. A zsíros szennyeződések leszedése nem egyszerű feladat, de egy jó zsíroldó óriási segítség lehet. Érdemes lehet alaposan körbefújni vele a sütő belsejét, hagyni állni egy kicsit, majd egy nedves szivaccsal mindenhol körbetörölni. Ha szükséges, akkor ismételjük meg a folyamatot.
Az ágy és a kanapé alatti terület
Az ágyat és a kanapét jó esetben szintén nem igen mozgatjuk, ugyanakkor ezen a területen is felhalmozódhat a por, amit azért időnként illik felporszívózni. Már csak azért is, mert a rengeteg port alvás közben is belélegezzük, ami egyértelműen nem tesz jót az egészségnek. Havonta egyszer toljuk el egy kicsit ezeket a bútorokat és essünk neki a porszívóval.
(Forrás: Mirror, Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)