Rengeteg víz van a Marson

Jelentősnek mennyiségben tartalmaz vizet a Mars talaja a Curiosity által vett minták elemzése alapján – jelentették be amerikai kutatók a Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában.

2013. szeptember 29., 13:50

A New York állambeli Rensselear Polytechnic Institute nevű felsőoktatási intézmény Laurie Leshin vezette kutatócsoportja szerint a víz kétszázalékos arányban van jelen a marsi talajban, amelyben említésre méltó mennyiségben szén-dioxidot, oxigént és kénvegyületeket is azonosított a vörös bolygón szolgálatot teljesítő rover – írja az MTI.

Laurie Leshin szerint a felfedezés nem csak tudományos szempontból fontos. „Most már tudjuk, hogy bőséges és könnyen hozzáférhető víznek kell lennie a Marson. Amikor embert küldünk oda, bárhol gyűjthetnek talajt a bolygó felszínéről, csak fel kell melegíteniük, és máris lesz vizük” – fogalmazott.

A marsi egyenlítő közelében, a Gale-kráterben tavaly landolt Curiosity egy különleges berendezés, a SAM (Sample Analysis at Mars) segítségével 835 Celsius-fokra hevítette a vörös bolygó talajából gyűjtött mintát, amelynek elemzése egy olyan klór-oxigén kapcsolat jelenlétét is kimutatta, amely eddig csak a Mars magasabb szélességi fokainál volt ismert. A SAM emellett a hidrogén és a szén különböző variánsait (izotópokat) is vizsgálta a talajban. Az izotópkörnyezet szinte teljesen megegyezett a Mars légkörében lévővel, ami a talaj és a levegő közötti szoros kölcsönhatásra utal. A kutatók arra következtetnek, hogy a könnyű marsi talajt felkapja a szél, és végigsöpör az egész bolygón.

„A Marsnak van egyfajta globális rétege, egy olyan réteg, amely a felszíni talajból áll, és a gyakori porviharoknak köszönhetően kavarog, majd szétoszlik” – magyarázta Leshin. Egy adag ebből az anyagból olyan, mint egy mikroszkopikus marsi kőzetgyűjtemény. Ha az ember sok szemcsét vegyít, vélhetően pontos képet kap a jellegzetes Mars-kéregről. Bárhol is vizsgáljuk, az egész bolygóról tudunk meg valamit" – tette hozzá.

A víz jelenlétére egy Curiosity által szolgáltatott másik forrásból, mégpedig a rover által begyűjtött első kőből is következtet egy másik tudóscsoport. Tanulmányuk szintén a Science hasábjain jelent meg, és arról árulkodik, hogy a kő különbözött minden korábban ismert marsi kőtől. A piramis alakú vulkanikus kőzet – amely a Jake M nevet kapta – úgynevezett mugearit. Ez a vulkáni kő a Földön akkor keletkezik, ha víz van mélyen a felszín alatt.

Az Oregoni Állami Egyetem kutatói szerint a kő bár nem sziklaszilárd jele a víz jelenlétének a Mars felszíne alatt, mindenképp fontos információkkal szolgál arról, hogy a bolygó belseje különböző összetételű régiókból áll. „Talán a Mars soha nem elegyedett el úgy, mint a Föld a lemeztektonika és más folyamatok révén” – vélekedtek.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.