Rekorder barna törpét talált egy nemzetközi kutatócsoport

Az égitest az eddig ismert legtisztább és legnagyobb tömegű barna törpe.

2017. március 28., 07:15

Az SDSS J0104+1535 nevű égitest galaxisunk úgynevezett halójában található – ez egy főleg idős csillagokat, gömbhalmazokat tartalmazó nagy és ritka térség. A barna törpékre jellemző, hogy tömegük túl kicsi ahhoz, hogy a belsejükben stabil hidrogén-hélium magfúzió jöjjön létre, és így valódi csillagokká váljanak, de általában lényegesen nagyobb a tömegük, mint egy bolygónak – így átmenetet képeznek a planéták és a teljesen kifejlett csillagok között.

A Földtől 750 fényévnyire, a Halak csillagképben lévő barna törpét alkotó gáz mintegy kétszázötvenszer tisztább, mint a Nap, tehát több mint 99,99 százalékban hidrogén és hélium alkotja – írja a PhysOrg online tudományos lap.

Forrás: Csillagászat.hu

Becslések szerint tízmilliárd éve alakulhatott ki, a mérések alapján pedig a kutatók úgy vélik, tömege a Jupiter tömegének akár kilencvenszerese is lehet. Eddig a tudósok nem gondolták, hogy barna törpék kialakulhatnak ilyen ősi gázból, a felfedezés arra utalhat, hogy jóval több, szélsőségesen tiszta barna törpét rejthet a galaxis.

„Tényleg nem számítottunk arra, hogy ilyen tisztaságú barna törpét találunk. Az, hogy találtunk egyet, arra utal, hogy jóval nagyobb, eddig felfedezetlen populáció létezhet. Meg lennék lepve, ha nem lenne odakint számos hasonló égitest, amely arra vár, hogy felfedezzék” – mondta a kutatást vezető Zeng-Hua Csang, a Kanári-szigeteken lévő Asztrofizikai Intézet kutatója.

A szakértők a felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban számoltak be. (MTI)