Orbán Dörnerrel kifizette a Jobbikot

Alapvetően hiszek a kulturális sokszínűségben. Ezért ha valaki azt mondja nekem, ő csinálna egy igazi szittya színházat, ahol Dörner György igazgatása és Csurka István segédlete alatt Pörzse Sándor könyveinek adaptációit állítanák színpadra, azt mondanám: csináljátok. Igen, legfeljebb soha az életben nem vennék egy előadásra sem jegyet, mert nem érdekelne. De aki Emese Fehérlófiával közös hancúrjára izgul a csillagösvényen, azokra hadd tekintsen le a gombszemű varrott turul a zsinórpadlásról, és játsszon nekik a zenekar tarsolylemez-kongatás szonátákat aláfestésül. Ha magántőkéből, esetleg a Jobbik vagy a MIÉP kasszájából színházasat akarnak játszani, tegyék.

Ám ami most folyik Dörner és az Új Színház körül az röhej.

Önmagában a kivitelezés bénasága is mosolyra fakaszt, pláne Tarlós előadásában. A jómunkásembernek jutott a hálátlan feladat, hogy a viszonzást, a hálát, a kifizetést levezényelje. Lássuk be, nincs könnyű dolga, nem sikerült elintézni egy csakmer'azé' kirohanással ez egészet. Dörner és Csurka sem sietett a segítségére a pályázattal, ami összevetve Márta István működési tervével nevetséges igazán. Süt belőle, hogy az utolsó pillanatban szólhattak nekik: gyerekek, írjatok pár oldal valamiizét, legyen benne sok rohattliberálbolsevik meg szabadságharc, oszt maj'jólesz az úgy is. A művészeti és gazdasági koncepcióval ne szarakodjatok, az kialakul menet közben valahogy.

Ettől harsányabban röhögni csak akkor tudok, ha elképzelem Dörner cimborájának, a Nemzet Szamócájának fancsali képét: nebassz, Vágási Feri után Meklén hadnagynak is van színháza, és már csak nekem, szegény Tutinak nincs!

Hogy jutottunk idáig? Bizonnyal nem úgy, bár a bizottság nem támogatta, Tarlós mégis megalapozottnak ítélte Dörnerék pályázatnak jóindulattal sem nevezhető irományát. Nem hisszük azt komolyan, hogy az Operaház ügy után ezt Pista önállóan és magától tette, ugye? Helyette - szerintem - ismét tanúi vagyunk annak, mit jelent politikai elitünk számára a hála: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy végtörlesztési törvény, aminek napirendre kerülése létfontosságú volt pártunknak és kormányunknak. Naná, milliárdos frakcióban felhalmozott devizahitel mellett nekem is létfontosságú lett volna. Apró szépséghiba, hogy a napirendre vételhez kellett egy szövetséges, akinek támogatnia kellett a házszabálytól eltérést. Az ellenzék - elvileg - összezárt, majd csoda történt 25 perc alatt.

Vona Gábor 13:59-kor kijelenti: a Jobbik nem támogatja a házszabálytól eltérést, és a végtörlesztés napirendre vételét.

Majd a Jobbik frakció Vona Gábor vezetésével 25 perccel később gyakorlatilag egyhangúlag mégis támogatta a kormány előterjesztését.

Mi történhetett a 25 perc alatt? Nem kell szárnyaló fantázia az elképzeléshez:

- Gábor, egykori pajtásom a polgári körökben, segíteni nem kell félnetek, jó lesz! Nagyon. Jó. Adósod leszek, egyet kívánhatsz.
- Lemondasz, és végre átadod helyed?
- Ébren vagy és mégis álmodsz? Te örök optimista. Nem. Hálás leszek de nem ennyire.
- Nos...honlapunk van, újságunk is akad, a tévénk is működik a jutyubon, mit szólnál, ha kapnék egy országos rádiófrekvenciát?
- Ne légy mohó, ekkora ajándékért a költségvetést kell megszavaznotok mosolyogva, nem egy hülye végtörlesztést. De mit szólnál mondjuk egy színházhoz?

És lőn.

Lehet mondani, hogy a Jobbik és a MIÉP nem eszik éppen egymás tenyeréből. De lássuk be, ha a lehetőség elég nagy, a szellemi tőke meg elég kicsi, akkor bizony felülíródhatnak akár az aranyszabályok is. Amíg Novák Előd színház helyett csak a cirkuszhoz ért, addig bizony létjogosultsága van a nemzeti radikális oldalon egymás kisegítésének. Dörner és Csurka meg nagyjából a két egyáltalán szóba jöhető egyén, aki a színházi világban nagybetűvel írja a Magyart.

Így esett, hogy a Jobbik Vona Gáborostól fölkerült Orbán Viktor fizetési listájára.

Jöhet az új évad, Csurka írhat jobbnál jobb királydrámákat Gyurcsány elveszejtéséről legalább színpadon, és mindenki boldog lesz.Nem tudom a nemzeti radikálisoknak feltűnt-e az orbáni cselvetés: azoknak kedvez a színház odaadásával, akik azon az oldalon képesek túl látni a cigány fóbián, és gesztusnak veszik a döntést. Ők a célpont, a Jobbik ellenzékben mutatott tehetetlenségét megelégelők tömege, akik - adott esetben, megfelelő hívószavakra - hajlandóak lesznek visszasomfordálni a mérsékeltebb jobboldalra. A jutalom egyben az első lépés a tábor erodálása felé.

Kérdezzétek csak meg Csurka Pistát, majd mesél erről két zsidózás között.