„Nem hasonlít az ismert fajokra” – Új lényt találtak

A Cerkóffélék családjába, azon belül a piszeorrú majmok nemébe tartózó új fajt fedeztek fel Mianmarban, amelynek élőhelyét máris veszélyezteti a fakitermelés és egy közelben épülő kínai duzzasztógát.

2010. október 31., 06:40

Helyi vadászok állítják, hogy a majmot esőben a legkönnyebb nyomon követni, felfelé álló orrlyukába ugyanis könnyen belecsöpög a víz – ilyenkor az állat hajlamos a tüsszögésre.

Egyelőre mindössze egy csontvázat és négy koponyát találtak – ezek alapján a tudósok állítják, a faj egyedei jelentősen eltérnek a Kínában és Vietnámban honos piszeorrú majmoktól. A kutatóknak még le sem sikerült fényképezniük élő példányt, ettől függetlenül úgy becsülik, hogy a szóban forgó 270 négyzetméteres területen mintegy 300 – jelentősen veszélyeztetett – példány élhet.


„A faj teljesen új a tudomány számára. Nem mindennapi dolog, hogy egy távoli, elszigetelt vidéken olyan majomra bukkanunk, amely egyáltalán nem hasonlít az ismert fajokra” – mondta a Reuters hírügynökségnek Thomas Geissmann, az új majom létéről beszámoló tanulmány egyik szerzője.