Lassabb a halál, mint sejtették

Egy angol tanulmány megmutatta, hogyan terjed a halál hullámokban sejtről sejtre az élőlényekben, köztük az emberben is, mielőtt a teljes egyén meghal. A jó hír, hogy egyes esetekben a tudósok képesek lehetnek megállítani a biokémiai folyamatot, amely ezért a hullámjelenségért felelős, újjáélesztve ezzel a haldoklót. A tanulmány a nyílt hozzáférésű PLoS Biology című szaklapban jelent meg.

2013. július 25., 06:02

Nem könnyű egy ilyen kutatást véghezvinni, még állatokon sem. A kutatók férgek vizsgálatára támaszkodtak, amelyek meglepő módon olyan mechanizmusokkal rendelkeznek, mint amelyek az emlősökben is aktívak. A férgek egyik érdekes tulajdonsága, hogy halálukkor a jelenség vándorlása testükben nagyítás alatt jól megfigyelhető: a sejtek elhalását fluoreszkáló kék fény kíséri, amelyet a kalcium fényjelzése okoz. A kék árnyalat forrása a antranilsav nevű molekula.

A kutatást vezető David Gems (University College London) szerint sikeresen azonosították a sejtöngyilkosság kémiai folyamatát, amely a sejthalált okozza a férgekben. „Ezt látjuk úgy, mintha kék fény utazna végig a testen. Olyan, mint egy kék kaszás, amely követi a halált, ahogy az végigmegy az élőlényen, amíg vége nem lesz az életének" – foglamazott Gems.

Ha egy ember eltéved a sivatagban és kiszárad, a stressz és a szárazság sejtsokkhoz vezet, amelyben egyes egyedi sejtek meghalnak. Azonban ettől még a teljes élőlény nem hal meg azonnal: az egyedi sejtek halála kémiai reakciót indít el, amely a sejt megállásához és molekuláris szemét felhalmozódásához vezet. Ha ez így megy tovább, az egyén végül persze meghal – írja az Index.

Ez a típusú sérülés mindenképpen megtörténik, nem csak a sivatagban, viszont lassan, ahogy öregszik az ember. A tudósok egyelőre nem tudnak egyenként visszahozni sejteket, ha azok elöregszenek, de a tanulmány eredményei alapján talán megállíthatják a kalciumot, hogy az elindítsa a halál biokémiai folyamatát. „Blokkolni tudtuk ezt a folyamatot, ezzel az idős kort leszámítva lassítani tudtuk a halált. Ez alapján a halált több, párhuzamos folyamat okozza” – véli Gems.