Kipróbálták a bőrrák elleni védőoltást, az eredmény bíztató

Az mRNS-alapú bőrrák elleni védőoltásnak köszönhetően egyes betegeknél 44 százalékkal csökkent a betegség kiújulásának, illetve a halálozásnak a kockázata. 

2022. december 15., 16:49

Szerző:

A kipróbálás eredményei alapján működőképesnek tűnik a német Merck és az amerikai Moderna közösen fejlesztett bőrrák elleni, mRNS-alapú vakcinája. Ez reményt adhat a jövőben a melanómában, vagyis bőrrákban szenvedő betegeknek – írja a HVG.

A vakcina klinikai tesztje során összesen 157, III-as és IV-es stádiumú melanómában szenvedő beteget oltottak be, akiknek daganatait a kezelés előtt műtéti úton már eltávolították. „Az adatok azt mutatták, hogy azoknál a melanómás betegeknél, akik keytruda-kezelést – egy monoterápiás kezelést – is kaptak, és úgy oltották be őket, 44 százalékkal csökkent a betegség kiújulásának, illetve a halálozásnak a kockázata azokéhoz képest, akik csak a monoterápiás kezelést kapták meg.”

Az eredmények alapján a cégek azt remélik, hogy 2023-ban elvégezhetik a 3-as fázisú vizsgálatot is. 

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy férfit beoltanak az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjával a fővárosi Szent László Kórház oltópontján 2021. április 11-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor)