A Nagy Facebook Leállás után: ha jót akar, ne változtasson jelszót

Kedden kis híján összeomlott az emberi civilizáció: csaknem egy órán keresztül elérhetetlen volt a Facebook. A Válság során emberek milliárdjai kaptak a szívükhöz, amikor kiléptette őket a Facebook. Sokan elkeseredett lépésre szánták el magukat: jelszót változtattak.

2024. március 6., 09:54

Szerző:

Ahogyan arról beszámoltunk, kedden világszerte kiléptette a rendszer a Facebook felhasználóit, lejárt munkamenet hibaüzenetet küldve nekik, ezt követően pedig nem engedte vissza őket. Azt egyelőre nem tudni, hogy összefüggésben van-e a Vörös-tengeri adatkábelek elleni támadással az eset. 

 A Facebook mellett a messenger is leállt

A pánikot csak fokozta, hogy a Facebook mellett a Messenger is leállt, a rendszer ott is kiléptetett mindenkit. 

 

Bár sokan  először fiókjuk feltörésére gyanakodhatnak, a jelszó sikeres lecserélése után ugyanis szintén nem tudnak bejelentkezni, immár az új jelszót megadva sem. A többfaktoros hitelesítés szintén leállt – írja a pcfórum.hu.

Ha önnek is azt írja a Facebook vagy a Messenger, hogy nem jó jelszót írt be, ne változtassa meg, akkor sem fog működni – van, akinek nem is enged új jelszót beállítani, másoknak pedig azt írja ki, hogy a felhasználója átmenetileg blokkolva lett

– javasolja a Telex

Mint ismert: a Facebooknak legutóbb 2021-ben volt hasonló méretű leállása, azt több óráig tartott orvosolni – emlékeztet a lap. Akkor az volt a probléma, hogy egy konfigurációs hiba miatt a Facebook szerverei nem tudnak kapcsolódni az internethez. Akkor az is kiderült, hogy a Facebook nélkül egy rakás más szolgáltatás sem működik, ami jól mutatta, hogy mennyire ijesztően messzire nyúlnak a cég csápjai.

Bocsánatot kértek

A Meta később bocsánatot is kért a felhasználóktól, hozzátéve, hogy a lehető leggyorsabban megoldotta a technikai problémát  – írja a BBC.

A Meta platformjai a legnépszerűbbek közé tartoznak a világon. A Facebooknak hárommilliárd aktív havi felhasználója van, az Instagram pedig várhatóan még idén eléri az 1,4 milliárdot világszerte. A Twitter 2023-ban indult riválisa, a Threads is kiesésekről számolt be. A WhatsApp – amely szintén a Meta tulajdonában van – nem volt érintett.

(Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP)