Éveket vesz el az életünkből a rossz levegő, mégis alig mérik

Magyarországon csak korlátozottan áll rendelkezésre mért adat arra, hogy pontosan milyen a levegő minősége, és azon belül a por mennyisége. A nagyvárosokban van 18 mérőállomás, de arról nincs információ, hogy az ország többi 3200 településén mi a helyzet.

2023. október 22., 10:04

Szerző:

A Földön minden ember élettartama három évvel hosszabodna meg a légszennyezés megszüntetésével. A légzőszervi, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában is szerepet játszó porszennyezés okait és változásait vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem kutatói. Míg nyáron  közlekedés, télen a fűtés a legnagyobb szennyező. Évszaktól függetlenül a hulladéklerakók, a bányaterületek és az építési területek szennyeznek – közölte Szilassi Péter, az SZTE Földrajzi és Földrajztudományi Intézetének egyetemi docense az InfoRádióban

Meglepő módon télen a közutak mentén lévő nyíltabb területen az állandóan mozgó járművek másodlagos szellőt okoznak, ez tisztítja a városok levegőjét. Ellenben tavasztól őszig az elsődleges porkibocsátók közé tartozik a közúti közlekedés, azonban ez még így is nagyságrendekkel kevesebb szennyezést eredményez, mint a téli fűtés.

„A kistelepülésekkel az a probléma, hogy ott a fűtés jellege nagyon komolyan befolyásolja azt, hogy milyen a szennyezésszint. Kis falvakban nagyon gyakran fával, és sajnos sok esetben a szegényebb településeken még hulladékkal is tüzelnek. Ez pedig nemcsak a por mennyiségét növeli meg, hanem a műanyag égetése miatt rákkeltő anyagok jutnak a légkörbe, ami megint csak óriási gondot okoz” – közölte a szakértő, hozzátéve, hogy amíg a szántóföldek nyáron a vegetációs időszakban porkötő hatásúak, addig az aratás után erőteljes porkibocsátók a szántóföldek is.

Szilassi szerint a porszennyezés megakadályozható lenne akár a mezőgazdasági területeken erdősávok telepítésével, szélfogók alkalmazásával, vagy olyan agrotechnikai eljárásokkal, amelyek csökkentik a por kibocsátását, például sekély szántással vagy mulcsos fedéssel. A városokban a növénytelepítés lenne hasznos. Illetve a fűtés szempontjából érdemes lenne a gáz- és az elektromos megoldásokra átállni. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

 

A Nobel-díj hihetetlen bátorítást jelent, hogy amit csinálunk, azt nemcsak „szórakozásból” tesszük, hanem egy nap fontos alkalmazások nőhetnek ki felfedezéseinkből – mondta Krausz Ferenc csütörtökön Stockholmban, ahol az idei fizikai, kémiai és közgazdasági díjazottak együtt tartottak sajtótájékoztatót a Nobel-díj vasárnapi átadását felvezető programsorozat részeként.

Az idei lesz a legmelegebb év a világban, mivel az év első 11 hónapjában a globális átlaghőmérséklet rekordmagas szintet ért el, 1,46 Celsius-fokkal haladta meg az 1850 és 1900 közötti átlagot – közölte az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus szerdán.