Elon Musk űrhajósai sikeresen elérték úticéljukat

Megérkeztek a Nemzetközi Űrállomásra a Crew Dragon űrhajó asztronautái. 

2021. november 12., 08:14

Szerző:

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Crew Dragon Endeavour űrhajó négy asztronautája – jelentette be a NASA helyi idő szerint csütörtökön. 

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, megkezdte harmadik útját a Crew Dragon űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra csütörtökön. Az amerikai Raja Charit, Kayla Barront és Tom Marshburnt, illetve a német Matthias Maurert szállító űrhajó mintegy 20 órás út után csatlakozott a négyszáz kilométeres magasságban keringő űrállomáshoz, megkezdve hat hónapos tartózkodásukat a Föld körüli bázison. 

Jelenleg hét űrhajós tartózkodik a bázison. Az újonnan érkezettek mellett az ISS-en van az Orosz Szövetségi Űrügynökség két űrhajósa, Oleg Novickij és Pjotr Dubrov, valamint a NASA asztronautája, Mark Vande Hei. A Crew Dragon most harmadszor szállított űrhajósokat az űrállomásra, előtte amerikai űrhajósokat orosz űrhajókkal juttatták fel az űrbe kilenc éven át, azóta, hogy 2011-ben véget ért az űrsiklóprogram – írja az MTI. 

 

(Kiemelt kép: A NASA 2021. november 11-én rögzített képkockáján a Crew-3 Dragon "Endurance" ESA (Európai Űrügynökség) űrhajós Matthias Maurer, Tom Marshburn, Raja Chari és Kayla Barron NASA űrhajósok pózolnak Anton Shkaplerov (L) és Pyotr Dubrov kozmonautákkal és Mark Vande Hei űrhajóssal, miután dokkoltak a Nemzetközi Űrállomáshoz. Fotó: HANDOUT / NASA TV / AFP.)