Ellenfél nélkül?!

Nem igaz, hogy Orbán Viktor szeret focizni! Emlékszem, annak idején gyerek- és kamaszkoromban az ablakunk alatt egy nagy grund volt, a földszinten laktunk, reggel csak „kiestem az ablakon”, és máris neki lehetett esni a labdának. Aztán este, amikor már besötétedett, és jószerivel csak az orrunkig láttunk, ugyanazon az ablakon keresztül visszamásztam kis szobámba. Ez az egyszerű „menetrend” akkor volt járható, ha már kinn volt valaki a grundon.

Ha egyedül találtam magam, sohasem kezdtem el egykapuzni, hátha úgy könnyebben betalálok a hálóba, hanem azonnal hónom alá kaptam a labdát, és először a mi házunk lépcsőházait jártam be, majd, ha ez nem vezetett eredményre, a környező – azóta már lebontott – kis házakban próbáltam egy játszmára való társakat találni. Ha csak egy játszótársra leltem, az sem volt baj, akkor egyszerre voltunk a magunk „csapatában” csatárok, hátvédek, kapusok, és lelkesen lelkesítettük egymást. Ellenfélre a focihoz mindig is szükség volt. Igaz, nekem az alvég-felvég törzsi indulatai kimaradtak az életemből is, a focihoz való kapcsolatomból is, sokat nem vesztettem vele.

Egyébként mi a focin kívül semmilyen más labdajátékot nem játszottunk, arisztokratikusan kitartottunk a futball mellett, kicsit le is néztük a többit. A tornatanárnőnk válogatott kézilabdás volt, nagyon szerettük – egy rossz szokása volt, a legritkább esetben osztályozta futballtudásunkat.

Az ellenfél tiszteletét, a csapattagok együttműködését itt kezdtem el megtanulni. Természetesnek tűnik így utólag is, hogy a futball ezt is képes megadni annak, aki igazán szereti.

Nem tudom, mi történhetett Orbán Viktorral, miféle trauma érhette futball közben, ami az ellenfelet ellenségnek láttatja vele, és emiatt a mindenáron való kiiktatására törekszik. Talán úgy gondolta sokszor, mennyivel egyszerűbb lehetne minden, ha az a fránya ellenfél nem akadályozná állandóan, nem tartaná fel, nem venné el a labdáját, nem védené ki a kapura lövéseit, ha a pályán való áthaladáskor nem kellene hol cselezésbe bonyolódnia, hol valami rohamos vágtába fognia a jobb helyezkedés végett.

Egy szó, mint száz, nem jól van ez így! Mi a teendő? – kérdezte önmagától. A válasz oly könnyen adódott, miként is lehetséges az, hogy nem gondolt rá korábban: be kell szüntetni az ellenfelet, akkor majd nem akadékoskodik annyit. Mivel Orbán Viktor a tettek embere, úgy is tett.

Na de, futball ellenfél nélkül? Ki hallott olyat, ezzel épp a játékot magát szüntette meg.

(Név és cím a szerkesztőségben)