Egy bátor kereszténydemokrata

- Mennybe ment, legalábbis az ellenzéki sajtóban.

– Ne mondjon ilyet, mert holnap megint orvosságot fognak ajánlgatni nekem.

- Pálffy István valóban ezt tette, aztán megkövette.

– Ismeri a viccet, amikor Kohn meg Grün a bíróság előtt vannak, mert Grün megsértette a másikat? Mire a bíró azt mondja neki, kérjen bocsánatot. Grün odafordul Kohnhoz: „Maga egy becsületes ember? Na de bocsánatot kérek.” Ez is bocsánatkérés. De semmi baj, nem is reagáltam Pálffyra. A sajtóban meg nem üzengetünk.

- Ön is a sajtóban üzent a Schmitt-ügyről.

– Ahhoz, hogy a kormány nyugodtan tudjon dolgozni, az is kell, hogy ne legyen a mellén egy kő, ami lehúzza. A Schmitt-ügy ilyen volt.

- A kormányzás kapcsán mintha őszinteségi rohamot kapott volna, nemrég úgy nyilatkozott: „Nyolc évünk volt arra, hogy nagyon jól felkészüljünk a kormányzásra, és nem mindenben készültünk fel jól. Ez a mi hibánk.” Ritkán hallani ilyesmit kormánypártitól.

– Miért baj, ha elkezdünk egyenesen beszélni? Azért, mert valaki lop a közértben, vagy jogsi nélkül vezet, én nem fogok így tenni.

- Azt mondta, a visszajelzések alapján párttársainak döntő többsége egyetértett önnel, mégis csend volt. Ön mitől mer szembemenni a pártjával?

– Nem megyek senkivel szembe. Kereszténydemokrata vagyok, s mint ilyennek az erkölcsi alapok a legfontosabbak.

- Akkor a párttársai nem azok?

– Ezt nem mondtam. Szerintem ott a különbség, hogy van, aki kimondja a véleményét, más pedig nem. Nem szeretem, ha egy felszólalás után a folyosón veregetnek hátba. Az a jó, ha a teremben állnak fel és mondják el a véleményüket.

- Azt viszont nehezményezte, hogy anno Pokorni Zoltán Hoffmann Rózsa terveit kritizálta, és „az ellenzéki sajtóhoz szaladgált” az államtitkárt lejáratni.

– Állítólag mi koalíciósan kormányzunk, és Hoffmann Rózsát bízták meg az oktatásüggyel. Tapasztalt nő, akinek határozott véleménye van. Lehet, hogy valaki vitatkozik az elképzeléseivel, de ne mossák fel vele a padlót. Úgy éreztem, ki kell állnom mellette.

- Nem érzi azt, hogy rossz hajóban ül?

– Nem.

- Vasfegyelem és összezárás – leginkább a pártszövetségükre jellemző.

– Itt is van kibeszélés, csak név nélkül.

- Félnek a retorzióktól?

– Nem tudom. Amikor kiképzőtiszt voltam a katonaságnál, és meneteltettem a szakaszt a tócsákban, mindig elöl mentem, pedig tudtam, hogy rám rúgják a vizet. De nagyobb volt a becsületem. Én azt kedvelem, amikor valaki azt mondja, hogy utánam, nem azt, hogy előre.

- Bárki megy most ön után?

– Szerintem igen, de ha nem, az se baj.

- Akkor kiszáll?

– Miért is kéne? Példát kell mutatnunk. A gyerekét is neveli, elmondja huszadszorra, hogy ne nyúljon a konnektorba.

- Abból a feladatból nem lehet kiszállni. Egy pártból, egy közösségből, amellyel már nem tud azonosulni, abból igen.

– Tudok vele azonosulni, a nézeteltéréseket pedig megpróbálom kulturáltan megvitatni. Amit mondok, nem újdonság, végképp nem titok.

- 2010-ben egy választmányi ülésen így fogalmazott: „A bajtárs nem csicska, pedig, mondjuk ki, így bántak velünk. Erős KDNP-t akarok, önálló, karakteres arcot kéne adni a pártnak.” Kikelt a kettős tagság ellen is. Két éve mondja a magáét, mégis ott mossák fel a padlót a párttal, ahol lehet.

– Nem baj. Van hitünk, vannak elveink az önkormányzatban, ezek mentén dolgozunk, meglátjuk, meddig jutunk. Lehet, hogy én megyek rossz irányba, és az a megoldás, hogy van egy Fidesz–KDNP, mint a németeknél a CDU–CSU, és felosztják egymás között a helyeket. Csak akkor el kell mondani az embereknek, hogy mostantól a pártot Fidesz–KDNP-nek hívják, és nincs külön Fidesz meg KDNP, amely szoros szövetségben kormányoz. Én mégis utóbbi verziót szeretném. Ha a KDNP erős, akkor a Fidesz–KDNP-pártszövetség is erős. Ha vezérigazgató vagyok, és talpnyalók a helyetteseim, akkor tiszta lesz a lábam, csak nem fog működni a cégem.

- Kisebbségben van a KDNP pozicionálásával kapcsolatban. Nem zavarja?

– Legyek öngyilkos?

- Dehogy. Csak kilátástalan a küzdelem, ráadásul budapesti elnökké való megválasztása is furcsa körülmények között zajlott. Rétvári Bencét győzte le, de alelnök nem lett, pedig Semjén kérte fel. A kampányról meg elmondta: „Amit műveltünk, a legsötétebb kommunista időszakokat idézi fel, rendkívüli módon szégyelltem magam a saját párttársaim miatt. 34:19 arányban nyertem, pedig nem rendeltem be minisztériumokba a jelölőbizottságot, nem vacsoráztattam meg senkit, csak dolgoztam.”

– Budapesti elnöknek sem jelentkeztem, odajöttek hozzám, hogy vállaljam el. Mondtam, jól gondolják meg, hogy engem akarnak-e, mert a marionettbáb- nem az én jelem volt az óvodában. Megválasztottak. Lehet, hogy legközelebb nem fognak, de attól még kereszténydemokrata maradok.

- Az se zavarta, hogy beszállt egy alakulatba, amely teli szájjal offshore-lovagozik, míg ön nyíltan vállalta egy interjúban, hogy a Mahart-hajókat offshore vagy külföldi cégen keresztül adták el az elődei, amivel jól jártak?

– Tengeren az offshore más, mint amit szajkóznak. Ezek primitív érvek, el kell kezdeni vállalkozni, senkinek nem tiltották meg, hogy Bécsben cukrászdát nyisson.

- Nem mesélt erről a pártvezetésnek?

– Tudják. A karaktergyilkosság viszont hozzátartozik a politikához.

- És ezt egy KDNP-s gyomra beveszi?

– Dehogy, elmondtam az ellenérzéseimet.

- És nem változott semmi.

– Ezt ne mondja. A középmezőnyben és a szimpatizánsoknál változott.

- Ahol már a pártelitet is nagyítóval kell keresni, ott a közép nem rúg labdába.

– Ne a KDNP-t szidjuk, mindannyiunk felelőssége, hogy jó elitet neveljünk. A mostani – jobbtól balig – nem az. A szellemi képességek finoman szólva nem mindig állnak arányban a beosztással.

- Így van. Csakhogy a KDNP ahelyett, hogy morális támasztékul szolgálna a Fidesznek, inkább kritikátlanul, bármit legitimál neki, ráadásul bibliai alapon.

– Ön szerint. Szerintem a budapesti KDNP-nél ez nincs így.

- De azt senki nem látja. Ön kapott tizenöt perc hírnevet.

– Igaz. De ezelőtt tíz évvel nem tudtam, ki az a Bajnai Gordon. Hat éve miniszter volt, két éve miniszterelnök.

- Ilyen ambíciói vannak?

– Nem, csak azt mondom, nem láthatjuk előre az utakat. A Mahartnál sem úgy kezdtem, hogy vezérigazgató lettem. Először a vécét pucoltam. Ismétlem: most csak vetünk, valakik majd aratnak is. De ehhez vetni kell.

- Lesz följebb? Vagy kizárják?

– Nem tudom, de indokot nem látok rá. Működési elvünk a Biblia. Ha azt gyaláztam volna, akkor megsértettem volna az alapszabályt. De azzal, hogy azt mondtam, kövessük a jézusi elveket? Ha ezért kizárnak, legfeljebb több lesz a szabadidőm.

- Nem rendíti meg a történet. Nekem rosszulesne, ha egy közösség, amelyért dolgozom, hátba szúrna.

– Nem a párt szúrt hátba, csak pár hangadó. Erre meg Horn Gyulát idézném: „Na és?”