Amikor nem volt lehetetlen

(A temetés) Január 26-án a Minisztertanács engedélyezi, hogy a rokonok újratemethessék Nagy Imre ’56-os miniszterelnököt és társait. Grósz Károly pártfőtitkár korábban úgy nyilatkozott: a temetés miatt a párt nem változtat sem 1956, sem a forradalomban részt vett személyek megítélésén. A rokonok április 10-én azonosítják a Kozma utcai börtön udvarán elásott holttesteket. A kormány az iratokat törvényességi felülvizsgálatra április 20-án küldi meg a legfőbb ügyésznek, az MSZMP azonban nem várja meg a formális választ. Május 30-án Major László pártszóvivő ismerteti a központi bizottság álláspontját: Nagy Imre és társai koncepciós per áldozatai lettek. Június 14-én a kormány kiemelkedő államférfiként méltatja a jogilag még mindig nem rehabilitált Nagy Imrét. A Történelmi Igazságtétel Bizottsága a temetést június 16-án, a kivégzés évfordulóján a Rákoskeresztúri köztemetőbe tervezte, de az érdeklődés olyan nagy, hogy a ravatalt a Hősök terén kell felállítani. A díszőrségben ott áll Szűrös Mátyás, a parlament elnöke és Németh Miklós miniszterelnök. A gyászszertartásra 250 ezer ember vonult ki. Az 1958-ban meghozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság július 6-án helyezi hatályon kívül. Aznap meghal a 77 esztendős Kádár János.

(Dunaszaurusz) Február 7-én Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes jegyzőkönyvet ír alá csehszlovák kollégájával arról, hogy a bősi vízerőművet a tervezettnél 14 hónappal korábban, már 1989-ben átadják. Február 23-án a Duna-mozgalmak vezetői bejelentik: 124 ezer aláíró követel népszavazást a bős– nagymarosi építkezésről. Március
8-án Németh Miklós úgy nyilatkozik, hogy a kormány kész megvizsgálni a népszavazás lehetőségét. Május 13-án a kormány felfüggeszti az építkezést. A döntést hátráltatja, hogy Csehszlovákia érvényes szerződések alapján horribilis kártérítésre tart igényt, sőt az építkezéssel megbízott osztrák cégeket is kártalanítani kell. Október 31-én a parlament úgy dönt: végleg felhagy a nagymarosi duzzasztómű építésével. Évekig tartó pereskedés kezdődik a nemzetközi fórumokon.

(Államcsőd fenyeget) Március
20-án a Magyar Nemzeti Bank elnöke öt százalékkal leértékeli a forintot. Az év euforikus politikai eseményeit végigkísérik a gazdaság válságos állapotáról szóló hírek. Április 4-én 150 ezer magyar „turista” utazik vásárolni Ausztriába. Ha az általuk akkor elköltött pénz a bankokba megy, talán nem lett volna szükség arra, hogy a kormány április 13-án ismét leértékelje a forintot. A kormány a törékeny helyzetben nem marad következetes, 20-án például visszavonja az autópályadíjakról hozott korábbi rendeletet. Június 1-jén Németh Miklós azt közli, hogy az ország adósságállománya 14,5 milliárd dollár. A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Közösség keményebb gazdaságpolitikát követel az újabb és újabb kölcsönök fejében. Augusztus 1-jén a kormány bejelenti: az első félévben 15 százalékos volt az infláció, 130 ezerre emelkedett a munkanélküliek száma. Novemberben a közös piac országaitól egymilliárd dolláros hitelt kapunk, az USA 530 milliót ad, az NSZK 500 millió márkát, még Tajvanból is érkezik 100 millió dollár. December 29-én az MNB elnöke bejelenti: november végén az összeomlás határán voltak az ország pénzügyei.
(A nagy népvándorlás) Április 3-án Tatabányától Bécsig áll a magyar bevásárlóturisták autóoszlopa. Április első hét napján félmillió magyar, a lakosság öt százaléka megy vásárolni Ausztriába. Ekkor már állampolgári jog az utazás, tízezer forint a vámmentesség határa, és egy-egy család még össze is vonhatja a kedvezményeket. Március végén Patkó András pénzügyminiszter-helyettes bejelentette: az ország nehéz anyagi helyzete miatt április 8-tól ötezer forintra csökkentik a vámmentesség mértékét. Válaszul mindenki útnak indult, aki tehette: magasra szökött a Gorenje-láz. A határ túloldalán alkalmi boltoknál daruk emelik a hűtőládákat a Trabantok tetejére. A felszabadulás utolsó ünnepén több milliárd schillinget költünk el Ausztriában.

(Érettségibotrány) Május 16-án a Művelődési Minisztérium bejelenteti: kiszivárogtak a matematika írásbeli érettségi tételek, ezért a dolgozatokat nem értékelik, és az év végi jegyek kerülnek be a bizonyítványokba. Május 24-én a BRFK vizsgálatát azzal a meglepő következtetéssel zárja le, hogy a tételeket átlátszó borítékba tették az Országos Pedagógiai Intézet házinyomdájában, így azokat bárki elolvashatta. A felelősöket nem is keresik tovább. Május 31-én a minisztérium olyan bejelentést tesz, aminek diákok százezrei örültek:az iskolák az orosz nyelv helyett más idegen nyelv oktatásáról is dönthetnek.

(Új arc a politikában) Június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai temetésén egy addig ismeretlen fiatalember, bizonyos Orbán Viktor 250 ezer résztvevő, valamint a tévé és rádió milliós közönsége előtt követeli a szovjet csapatok kivonását az országból.
A folyamat valójában már megkezdődött, hiszen az év első felében kivontak egy harckocsihadosztályt és egy kiképzőzászlóaljat. 1990 januárjában Németh Miklós bejelenti: Budapest és Moszkva között megvan az elvi egyetértés arról, hogy a jelenlegi helyzetben nincsen szükség a szovjet csapatok magyarországi jelenlétére. Ironikus fordulat: február 22-én a Fidesz tiltakozik amiatt, hogy a Németh-kormány még a választások előtt meg akar állapodni a szovjetekkel. Március 9-én Horn Gyula és Eduard Sevardnadze aláírja a csapatok kivonásáról szóló egyezményt.

(Pityófi csontjai) Július 19-én Morvai Ferenc vállalkozó közli:
a szibériai Barguzinban megtalálták Petőfi Sándor sírját. Az idén minden lehetséges! A Művelődési Minisztérium sietve megígéri, hogy diplomáciai úton kezdeményezi a Szovjetuniónál a csontok hazahozatalát. Szeptember 27.: az MTA antropológiai bizottsága kétli, hogy valóban Petőfi Sándor földi maradványait hozták haza. November 7-én, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján a csontokat közösen vizsgálják magyar és szovjet tudósok. 1990. január 10-én a két ország akadémikusai arra a következtetésre jutnak, hogy a Megamorv cég kutatócsoportja egy fiatal nő csontvázát hozta el Szibériából.

(Keletnémet menekültek) Augusztus 4-én a bonni kormány tárgyalni szeretne az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodó 130 NDK-állampolgár sorsáról, akik nyugatnémet beutazási engedélyre várnak. A Belügyminisztérum azt fontolgatja, hogy politikai menedékjogot ad nekik. Németh Miklós februárban még úgy nyilatkozott, hogy a magyar–osztrák határon a műszaki zár feloldásához két esztendő kell, ám a munkálatokat már májusban megkezdték. Júliusban 60 NDK-s a nyitott részen már átjutott Ausztriába. Augusztus 19-én az MDF és az osztrák Páneurópa Mozgalom közös rendezvényén megnyitnak egy határszakaszt: akkor 300 NDK-s menekül át. Augusztus 25-én Bonnban tárgyal Németh Miklós kormányfő és Horn Gyula külügyminiszter. Későbbi visszaemlékezések szerint Kohl kancellár elsírja magát, amikor tájékoztatják a magyar döntésről: kiengedjük a menekülni vágyó NDK-sokat. Szeptember 10.: éjfél előtt megkezdődik az exodus, másnapig 6500-an utazhatnak az NSZK-ba. Október 9-én bejelentik: egy hónap alatt 35 ezer NDK-s jutott ki Magyarországról Nyugat-Németországba.
(A tárgyalásos forradalom) Szeptember 18-án az MSZMP elfogadja az Ellenzéki Kerekasztal javaslatát az alkotmány módosításáról, s hogy mondjon le az Elnöki Tanács, ideiglenesen pedig az Országgyűlés elnöke lássa el az államfői teendőket. Az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvény január 10-i elfogadása után az MSZMP május 9-én kinyilvánította, hogy minden olyan társadalmi és politikai mozgalommal kész tárgyalni, amely az alkotmányosság talaján áll. Az érdemi politikai tárgyalások megkezdéséről szóló megállapodást az MSZMP, az új pártokat tömörítő Ellenzéki Kerekasztal és a független szervezetek június 10-én írták alá. Kemény viták folynak a pártvagyonról, az alkotmányozásról, a szabad választások időpontjáról. Az úgynevezett négyigenes népszavazás után még nyitott kérdésekről december
8. és 11. között nemzeti csúcstalálkozó dönt az Országgyűlés, a kormány, a politikai pártok és érdekvédelmi szervezetek részvételével.

(Megalakul az MSZP) Október 6-án megkezdődik az MSZMP XIV. rendkívüli kongresszusa, amelyet az elemzők sorsdöntőnek tartanak.
A párt keményvonalasai január 28-án még felhördüléssel fogadták, amikor Pozsgay Imre népfelkelésnek nyilvánította 1956 őszének eseményeit. Az MSZMP KB üléséről február 12-én kiadott közlemény közhírré tette:
a magyar társadalom még nem készült fel a többpártrendszerre. Március 30-án Lukács János, az MSZMP KB titkára közölte: az elmúlt másfél évben 120 ezren léptek ki a pártból, április 14-én pedig Grósz Károly a városi első titkárok értekezletén kétfrontos harcot hirdetett. Május 18-án a pártfőtitkár külpolitikai tanácsadója, Thürmer Gyula cáfolta, hogy Grósz tényleg azt mondta külföldi újságírók előtt: szabad választásokra csak hat év múlva kerülhet sor. Június 16-án, Nagy Imre újratemetésének napján Tabajdi Csaba, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője kijelentette: Grósz Károlynak már nincs hitele. Tabajdit felfüggesztették állásából. Július 17-én Németh Miklós miniszterelnök közölte, hogy csak azzal a feltétellel vállal tagságot a párt elnökségében, hogy az MSZMP többé nem hozhat a kormányra nézve kötelező döntést. Október 7-én megalakul a Magyar Szocialista Párt, elnöke Nyers Rezső lesz. Október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján Szűrös Mátyás ideiglenes államfő kikiáltja az új Magyar Köztársaságot. November 7-én a nagy októberi szocialista forradalom évfodulóját ünnepli a maradék MSZMP. Jelen van Berecz János, Grósz Károly, Puja Frigyes és Ribánszky Róbert. December 19-én Németh Miklós lemond az MSZP elnökségében viselt tagságáról.

(Négyigenes népszavazás) November 26-án megtartják az új Magyar Köztársaság első népszavazását a munkásőrség sorsáról, a munkahelyi pártszervezetekről, az MSZMP és utódszervezeteinek elszámoltatásáról, valamint arról, hogy a köztársasági elnök megválasztására csak a szabad választások után kerüljön sor. Az SZDSZ az aláírásgyűjtő akciót október 5-én kezdte el, és 13-án már benyújtott az Országgyűlésnek 67 ezer szignót. A voksolás három kérdés esetében elkésettnek bizonyult: október 19-én az Országgyűlés elfogadta a párttörvényt, amely tartalmazta az előírást a szervezetek gazdálkodásának ellenőrzéséről,valamint azt, hogy munkahelyeken nem működhetnek. Másnap a képviselők feloszlatták a munkásőrséget is. A népszavazáson a jogosultak 58 százaléka vett részt, és döntött az egyetlen, még nyitott kérdésről, amely azonban kulcsfontosságú volt: csak a szabad választások után lesz új államelnök. Ez nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy az SZDSZ felborította az MSZP és az MDF hallgatólagos megállapodását Pozsgay Imre köztársasági elnöki megbízatásáról.

(A romániai forradalom) December 17-én Temesvárott tüntetők megakadályozzák Tőkés László református lelkész kilakoltatását. Az állam brutális erőszakkal válaszol. 21-én a hatóságok által szervezett bukaresti nagygyűlés diktatúraellenes demonstrációvá válik, amelyhez csatlakozik a hadsereg is. 22-én az ország egész területére rendkívüli állapotot hidetnek, a Nemzeti Megmentés Tanácsa bejelenti, hogy átveszi a hatalmat. 23-án Horn Gyula külügyminiszter közli: Magyarország a hatalom hivatalos letéteményesének tekinti a tanácsot.
A honvédség és a légvédelem folyamatosan tartja a kapcsolatot a román hadsereg vezetőivel. Megalakul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. 25-én egy katonai törvényszék ítélete alapján kivégzik a Ceauşescu házaspárt.