Állítják: idegen űrhajó pihen a titokzatos üregben

Emberek százai látogattak ki az osztrák Neuhofen im Innkreisnél található szántóföldre, miután a napokban egy rejtélyes, kerek, közel kilenc méter mély lyukat találtak a földben, melynek alján egy fém objektum lapul.

2012. március 16., 18:49

A lyukat Franz Knoglinger, 47 éves farmer fedezte fel, aki elveszett macskája után járta a vidéket. A titokzatos üregről a helyi tévé is beszámolt, a híradás után geológusok, archeológusok, UFO-szakértők és kíváncsiskodók tömege lepte el a helyszínt - írja a

stop.hu.

"Éppen a család elveszett macskája, Murlimann után kutattam, mikor rábukkantam az üregre." - idézi Knoglinger szavait az Austrian Times. "Nem tudtam, milyen mély, beledobtam egy követ, mely mikor leért, fémesen koppant. Ezután leengedtem egy nagy mágnest, ami hozzárögzült valamihez a mélyben, így már biztos, hogy fém tárggyal van dolgunk, mely a hangja alapján üreges" - mondta a farmer.

Egy másik helyi megpróbált fotót készíteni a tárgyról, de nem járt sikerrel, elmondása szerint úgy tűnt, mintha egy elektromos mező zavarta volna a berendezést.

Az üreg mélyén található valamiről több elmélet is született. Egyesek szerint egy, a második világégésből visszamaradt bomba lehet, az UFO-hívők szerint eltemetett idegen űrhajó pihen a sötétben, a régészek szerint egy földalatti sírkamra lehet, a lyuk pedig egy elkorhadt gerenda helye, de a legextrémebb vélemény szerint - melyet egy férfi szendvicsemberként hirdetett - a pokol kapujára bukkant a cicáját kereső farmer. A macsek egyébként időközben megkerült.