Aktivizálódtak a vérszívók, jobb lesz vigyázni

Csúcson van a kullancsszezon, ezekben a hetekben a legaktívabbak a vérszívók. Így kirándulás vagy kerti munka után érdemes mindig átvizsgálni magunkat.

2022. május 23., 11:00

Szerző:

Kutyán, macskán, túra vagy akár egy parkban tett séta után magukon is sokan találtak kullancsot az elmúlt napokban. Földvári Gábor, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársa az Infostartnak elmondta, hogy ezekben a hetekben a legvalószínűbb, hogy találkozunk a vérszívókkal, hiszen most a legaktívabbak. A hirtelen hőmérséklet-emelkedés miatt bizonyos területeken ráadásul kiugróan sok kullancs lehet.

Földvári Gábor elmondta: a vérszívók télen nyugalmi fázisba kerülnek, ám nem pusztulnak el. A kemény fagyok sem tizedelik meg jelentősen az állományt. Ám az enyhe telek során lerövidül a kullancsok nyugalmi fázisa, hosszabb ideig aktívak, ez pedig végül azt eredményezheti, hogy több lesz belőlük.

Tehát a tavasz kezdetének korábbra tolódása nagyban segíti az állat szaporodását és túlélését.

A szakértő emlékeztetett, hogy március helyett gyakorta már februárban kihajtanak a tavaszi növények, megjelennek a rágcsálók, korábban kezdenek el mozogni és szaporodni az egyéb emlős- és madárkullancsgazdák. Így aztán a kullancsok aktivitása is megnő, és egyre több lesz belőlük a következő generációban.

A kullancsok irtása a szabadban nem lehetséges. Így kirándulásnál vagy akár kerti munka közben is tanácsos riasztószereket használni, majd átvizsgálni magunkat – mondja Földvári Gábor. Tanácsa szerint, ha érintkeztünk aljnövényzettel, mindig gondoljunk arra, hogy találkoztunk a vérszívókkal. Viszont ha átnézzük magunkat, családtagjainkat alaposan egy zseblámpa segítségével, akkor az egészen kicsi, lárva-nimfa kullancsokat is észrevehetjük, és ezeket eltávolítva megelőzhetjük gyakorlatilag az összes kullancs által terjesztett kórokozó miatti betegséget.

A szakértők szerint az átlaghőmérséklet emelkedése miatt egyre több nem őshonos kullancsfaj is megjelenik Magyarországon. Ilyen például a Hyalomma kullancs, aminek csípése a krími–kongói vérzéses láz vírusát hordozhatja – írta az Infostart. 

 

(Kiemelt kép: Közönséges kullancsokat (Ixodes ricinus) vizsgálnak a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János kutatóközpont Virológiai kutatócsoport laborjában Pécsen 2018. április 17-én. Az erdőkben, a parkokban, de még a játszótéri fákon is sok a kullancs. MTI Fotó: Sóki Tamás)