Hatalmas megtiszteltetés érte Karikó Katalint

A Yale Egyetem is díszdoktorai közé választotta Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszorával együtt idén tíz kiválóság részesült az 1701-ben alapított amerikai magánegyetem elismerésében. 

2022. május 25., 13:39

Szerző:

A közlemény szerint a nemzetközi felsőoktatási rangsorok közül több listán is az élbolyba tartozó Yale University a honlapján Karikó Katalint úgy mutatja be, mint aki az RNS által közvetített mechanizmusokra specializálódott. Társalapítója, illetve 2006 és 2013 között vezérigazgatója volt az RNARx-nek, jelenleg pedig a BioNTech RNA Pharmaceuticals vezető alelnöke.

Munkája a Covid-19 vakcina kifejlesztésének sarokkövét jelenti. Amerikai szabadalmakkal rendelkezik a nem immunogén, nukleoziddal módosított RNS alkalmazásával kapcsolatban, amely technológiát a Pfizer és a Moderna engedélyeztetett a vakcináik fejlesztésére. A világjárvány elleni küzdelemhez való hozzájárulása őt és munkatársát, Drew Weissmant - aki szintén megkapta a Yale elismerését - esélyessé teszi a Nobel-díjra – írták. A méltatás szerint Karikó Katalin személyes története a kitartásról és az ellenállóképességről a járvány idején, széles körben ismertté vált, sokakat inspirált. Az mRNS-alapú vakcina alkalmazása óta Karikó Katalin elismert és keresett személyiség, aki szerepelt a jelentősebb kiadványokban és a TIME 100 listán.

A Yale díszdoktori címét idén elnyerő, a szakterületén kiemelkedő teljesítményt elérő személyiségek között zenész, újságíró, diplomata, köztisztviselő, történész, jogász, kutatóorvos, biokémikus, immunológus, szociológus is van. Karikó Katalin, az SZTE alumnája, díszdoktora és kutatóprofesszora a Yale University díszoklevelével a hatodik rangos felsőoktatási intézmény tiszteletbeli polgára lett – áll a közleményben.

(Kiemelt kép: A Széchenyi-díjjal idén kitüntetett Karikó Katalin Semmelweis Ignác-díjas kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense Budapesten 2021. május 27-én. Fotó: Cseke Csilla / MTI)