Rettenetes jelentés látott napvilágot

A WWF friss jelentése szerint majdnem a teljes emberi populációval egyenértékű a Föld vadon élő állat populációjában felmérhető veszteség. Ez lehet a bolygó történetében a hatodik emberek okozta tömeges kihalás.

2022. október 13., 11:00

Szerző:

A WWF és a Londoni Zoológiai Társaság (ZSL) kétévente megjelenő jelentéséből kiderült, hogy az állatok tömeges kihalása az erdőírtás és a bolygó határait meghaladó fogyasztás, illetve az ipari méretű szennyezés miatt történik. Kimutatták, hogy a Föld vadon élő állat- és növényvilágának populációja 1970 óta 69 százalékkal csökkent.

„A teljes veszteség Európa, Amerika, Afrika, Óceánia és Kína emberi populációjának eltűnésével egyenértékű” 

– írja a 444.hu.

Itt a hatodik, emberek okozta tömeges kihalás

Sok tudós úgy véli, hogy ez nem más, mint a hatodik tömeges kihalás a bolygó történetében, aminek hátterében az ember áll. Idén Kanadában, decemberben kerül megrendezésre a Cop15 biodiverzitási csúcstalálkozó – a jelentés 89 szerzője sürgeti a világ vezetőit, hogy kössenek megállapodást a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről. 

A legmeredekebben Latin-Amerikában, az Amazonas-medencében, és a Karib-térségben csökkent a vadon élő állatok átlagos populációjának mérete: 48 év alatt 94 százalékkal. Tanya Steele, a WWF-UK vezérigazgatója az Amazonaszról elmondta, hogy az erdőirtás nem csak a fáktól fosztja meg az ökoszisztémát, hanem a tőle függő vadvilágtól is, nem beszélve az Amazonas azon képességéről, hogy az egyik legnagyobb szövetségesünkként lépjen fel az éghajlatváltozás elleni harcban. 

A klímaváltozás már nem távoli fenyegetés

„Az éghajlati és természeti válság nem valami távoli fenyegetés, amit unokáink a még fel nem fedezett technológiával fognak megoldani” – mondta Steele. Mike Barrett, a WWF-UK tudományos és természetvédelmi igazgatója hozzá tette: a populáció ilyen drasztikus csökkenését „a globális mezőgazdasági rendszer és annak az érintetlen élőhelyekre való terjeszkedése okozza.”

A ZSL kutatói szerint a megoldást a termelés és a fogyasztás megváltoztatásának törvénybe iktatása jelentené. Ezért fontos, hogy a decemberi Cop15 konferencián világos, mérhető célokat tűzzenek ki a világ vezetői, amelyek az állományok helyreállítását, a kihalási kockázat csökkentését és a kihalások megfékezését szolgálják. 

(Kiemelt képünk: Egy jegesmedve felfalja egy beluga bálna maradványait egy Churchill melletti szigeten, Kanada északi részén 2022. augusztus 4-én. Fotó: Olivier MORIN / AFP)