A jó állam ajánlata

A kormány elkötelezett abban, hogy „a Kúria a régi fényében ragyoghasson, ezért készen áll megtalálni annak módját, hogy minél hamarabb ismét a régi épületét használhassa” – jelentette ki a minap a miniszterelnök. Orbán szerint, ha a Kúria – leánykori nevén Legfelsőbb Bíróság – visszaköltözhet az Igazságügyi Palotába, a Kossuth téren helyreáll a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom által egykor alkotott „alkotmányos háromszög”.

Számszerűen

Csak egy a bökkenő: a Hauszmann Alajos tervei alapján 1896-ban épült Igazságügyi Palotában a Néprajzi Múzeum és a Politikatörténeti Intézet működik. Sajtóhírek szerint a múzeumot a kormány hivatalosan egyelőre nem kereste meg. A Politikatörténeti Intézet vezetését viszont igen. A PTI azt állítja, „elvitathatatlan jogcím” alapján működik az épületben, a közigazgatási tárca viszont semmisnek tekinti „a használat jogának alapjául szolgáló szerződést”.

– A rendszerváltás idején az MSZMP Párttörténeti Intézete alakult át Politikatörténeti Intézetté, majd közhasznú társasággá, így került alapítványi tulajdonba az intézet. Az épületen használói jogunk van, amelyből megfelelő ellenértékért cserében készek vagyunk távozni – mondja Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója.
Földes szerint a szoboráthelyezésekkel és a többi átrendezéssel „új emlékezetpolitika kialakítása, a történelem újraértelmezése zajlik” a Kossuth téren.

– Az átmeneti rendelkezések, az alaptörvény preambuluma, az ügynöktörvény és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága mind ebbe az irányba mutat. Cél, hogy két évtizeddel a rendszerváltás után a baloldalra tolják a múltat, akár új jogszabályok megalkotásával – véli a főigazgató. – Mivel a Politikatörténeti Intézet baloldali szellemi műhely is, működését el akarják lehetetleníteni. A 2010-es kormányváltás óta egyetlen fillér állami támogatást nem kapunk, pedig az előző kabinetek a Terror Házát nyolc éven keresztül finanszírozták.

Sok pénzről van szó. Az intézményeknek otthont adó épület a város legértékesebb ingatlanjainak egyike: nagyjából tizenháromezer méregdrága négyzetméter a belvárosban. És még egy szám: az 1998-ban először felmerült költözés és az épület átalakítása már akkor 33 milliárd forint lett volna. Ma talán duplaennyivel kell számolni ugyanezt, plusz hozzáadni egy új múzeum felépítését és a Markó utcai bíróság „átemelését”.

A KIM válasza

Kérdéseinket e-mailben tehettük fel az illetékes tárcának. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztályától az alábbi tájékoztatást kaptuk: „A PTI esetleges költözése nem része a Kossuth tér átalakításával kapcsolatos elképzeléseknek. Jelenleg arról folynak az egyeztetések a PTI és a KIM között, hogy hány négyzetméter alapterületű ingatlan lenne megfelelő a PTI számára. A szükséges alapterületről születő megállapodást követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a konkrét ingatlanról... Az épület jelenlegi használatával kapcsolatban a kormánybiztos és a főigazgató jogi álláspontja eltér, hiszen a kormányzati álláspont az, hogy a PTI használati jogának alapjául szolgáló szerződés semmis, ezért a helyzet rendezését mindenképpen meg kell kísérelni. Ugyanis a használati jogot 1990-ben az MSZP mint az épület akkori kezelője egy semmis szerződéssel alapította a PTI javára, mivel az ingatlan megterhelésére az akkor hatályos földtörvény szerint a kezelő nem volt jogosult... A kormány részéről Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos levélben megtette az ajánlatot, amelyre április 15-ig várják a PTI válaszát”.

Úgy tetszik, az ingatlankérdés talán rendeződik, alighanem „minőségi cserével”. De van még egy bökkenő. A „kilakoltatással” egy időben a Politikatörténeti Intézet elveszítené levéltári anyagainak jelentős részét. Az MSZOSZ tulajdonában lévő letéti anyag, az 1991-ben kivételként nem államosított MDP–MSZMP-tagnyilvántartás, a pártállam szatellitszervezeteinek anyagai, valamint az 1945–48 között működött pártiratok a Magyar Országos Levéltárba kerülnének.

– Kelet-Európa többi országában nem okozott problémát az előző rendszer dokumentumainak ügye, hiszen az állampártok eltűntek, irataik állami fenntartásba kerültek. Nálunk viszont sajátos helyzet állt elő azzal, hogy a volt állampárt, levetve közhatalmi funkcióit, programot és nevet váltva jogutódlással tovább működött, és őrizte az iratokat – mondja Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke.

1991-ben a parlament úgy döntött, a közhatalmi funkciókhoz kötődő iratok egy részét állami fenntartásba veszi. Az iratok szétválasztása azonban nem szakmai megfontolások, hanem politikai alku alapján történt. Majd az 1992-es adatvédelmi, később az 1995-ös levéltári törvény is így született. Utóbbi kimondta, köziratot kizárólag állami levéltár őrizhet.

– A Politikatörténeti Intézetben vannak köziratnak minősülő dokumentumok – jegyzi meg Tyekvicska. – Ilyen például az annak idején közintézményekből összeszedett 1956-os gyűjtemény.

A lapunknak írt miniszteriális e-mail erről így fogalmaz: „A Kormány célja az, hogy a rendszerváltást megelőző pártállami működéssel, a közhatalom gyakorlásával, illetve a pártállami rendszer kiépülésével kapcsolatos iratok nemzeti levéltári kezelésbe kerüljenek. Az új levéltári törvény kapcsán ugyanis felmerült a levéltári szakértők részéről, hogy levéltári szempontból mennyiben fogadható el, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Párttörténeti Intézetének jogutódja kezelje a Kommunisták Magyarországi Pártjának és a Nemzeti Parasztpártnak az iratait. Az állam érdeke, hogy az állami működéssel és annak megismerésével kapcsolatos iratok az állam kezelésében legyenek. Egy állami levéltár is ugyanazokat a kutathatósági szempontokat tudja biztosítani, mint a PTI, azzal a különbséggel, hogy az állami levéltár mindezt közszolgáltatásként tenné. Így az iratokat kutatók nem lennének kitéve a magánlevéltár fenntartója által meghozott, az iratokhoz való hozzáférést esetlegesen korlátozó döntéseknek.”

– Levéltárunk anyagait két évtizede bárki háborítatlanul, korlátozás nélkül kutathatja. Ezért nevetséges ez a szöveg. Ahogy az is, hogy az előző rendszer eddiginél jobb megismerése végett kell elvinni az iratokat – háborog Földes György. – E dokumentumok egy része a mi tulajdonunk, másik részét letétbe helyezték nálunk.
Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója szerint egyelőre szakmai szempontból vizsgálják, melyik levéltár illetékes az anyagok őrzésére.

– Az iratanyag megbontott, az 1948 utáni dokumentumok a Magyar Országos Levéltárban, az 1948 előttiek a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban találhatóak. Márpedig az iratok egysége fontos levéltári alapelv, azt biztosítani kell – véli a szakember.

Felháborító!

– Napirenden van a kilencvenes évek elején politikai kompromisszumok alatt született levéltári törvény generális felülvizsgálata – ezzel már Gyimesi Endre levéltári miniszteri biztos bonyolítja tovább a helyzetet.
– A minap Köziratok magánkézben címmel konferencia zajlott, amelyet Gyimesiék a tudományos szempontokat figyelmen kívül hagyva, politikai motivációktól vezérelve arra használtak föl, hogy pellengérre állítsanak, és a baloldali pártok, mozgalmak nálunk levő magániratainak államosítása mellett érveljenek – mondja Horváth Julianna, a Politikatörténeti Intézet levéltárának igazgatója. – A konferencia végén szerettem volna reagálni, de nem adtak szót. Felháborító!

Horváth Julianna szerint valójában arra megy ki a játék, hogy megnehezítsék a baloldali szellemi műhely működését:
– A magániratok államosításának jelenleg sem jogi, sem szakmai, sem tudományos alapja nincs. A szemünkre vetették, hogy az ötvenes években jogelődünkként itt működő Munkásmozgalmi Intézet levéltárában dolgozók begyűjtötték a mozgalomra vonatkozó anyagokat. Most ugyanez történik, csak visszafelé: az 1944 és 1989 közötti iratokat lapátolnák be. Miként az ötvenes években, ma is politikai döntés született.

Az igazgatónő megjegyzi: az 1945 és 1948 között működött koalíciós pártok anyagai közül a kisgazdapárt 1989-ben elvitte tőlük a sajátját.

– Azt a pakkot is államosítják? Vagy az nem érdekes? Ráadásul nemcsak miénk nyilvános magánlevéltár, hanem az egyháziak is. Rájuk is vonatkozik az államosítás? Aligha. Pedig a kormányzat jelenlegi érvei alapján azok is hozzátartoznak a pártállam működésének megismeréséhez.

Mikó Zsuzsanna főigazgató asszony erre úgy érvel: az egyházi levéltárak saját irataikat őrzik, esetükben a jogelődviszony világosan kimutatható.

– De például az MKP esetében kérdéses, hogy a mai szocialista párt jogelődjének tekinthető-e – véli Mikó Zsuzsanna. – Hasonló a helyzet a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal, illetve az irataikkal. Ha mondjuk az MKP-ról kiderül, hogy az MSZP jogelődje, a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár jogszerűen őrizheti a dokumentációt. Ám ha ez nem áll fenn, az iratanyagnak állami levéltárban a helye. Tisztázandó az is, hogy a közhatalom gyakorlásában e pártok és szatellitszervezeteik mennyiben vettek részt. Népbírósági eljárásokban pártdelegáltak hoztak ítéleteket. Márpedig ha ilyen szinten részesei voltak a közhatalomnak, az irataikat állami közlevéltárban kell őrizni, és kutathatóvá kell tenni. A letétbe helyezett szakszervezeti iratok esetében pedig a letéti szerződést kell megvizsgálni.

Összefonódás

– Tény, hogy a szakszervezet és a pártállam szorosan összefonódott – mondja Gyimesi miniszteri biztos. – Gondoljunk Gáspár Sándorra, aki a szakszervezetek vezetése mellett a politikai bizottságnak is tagja volt. Ami a tagnyilvántartást illeti: mivel nem került be szabályozott módon a törvénybe, módosítani kell a jogszabályt. Így ugyanis jogszerűen van a Politikatörténeti Intézet levéltárában. Megjegyzem, én sosem vontam kétsége, hogy ott szakszerű tudományos munka zajlik.

Rossz döntés

Felvetjük, hogy azon az ominózus konferencián nem adtak szót Horváth Juliannának.

– Elhúzódott a rendezvény, ezért nem nyitottak vitát. Ez valóban szerencsétlenül jött ki. Én is szívesen vettem volna, ha főigazgató asszony szót kap, de ennél fontosabb, hogy a konferencia nyomán megkezdődtek a hivatalos egyeztetések.

– Sajnálom, hogy Horváth Julianna nem kapott szót. Rossz döntés volt, ebben én is hibás vagyok – teszi hozzá Tyekvicska Árpád.

Saját tapasztalatairól pedig elárulja: – Magam is többször kutattam a Politikatörténeti Intézetben, az iratok kezelésével kapcsolatban nem éreztem gondot. Aki tehát kutatni akart, eddig is megtehette. Ugyanakkor hangsúlyozom, az elképzelés szakmai érvekkel mégis alátámasztható. Persze azt nehéz megítélni, hogy a politika használja-e a szakmai érveket, vagy a szakma használja a politikát.

(Az írást teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)