Az emberi test bonyolult szerkezetének újabb titkát derítették ki a kutatók, a demencia gyógyítását is segítheti.
Rágóta várt újítást jelentett be a Gmail, hamarosan minden platformon elérhető lesz a praktikus újdonság.
A bálna a legnagyobb vízi állat, egyes példányok csontvázaira azonban a sivatagi homok alatt bukknatak rá, de erre is van magyarázat.
Akár a saját fülhallgatója is a csalók kezére juttathatja.
A mobiltelefonokat is a tulajdonosaik ellen fordítják a csalók.
2019. április 1., 12:03
A becsapódás után két órával a kilökődő anyag az egész kontinenst betakarta, majd legalább 10 méter magas hullámok keletkeztek.
2019. március 30., 16:38
A kutatási eredményekből könyvet írnak, amely 12 kelet-európai nyelven és angolul is megjelenik majd.
2019. március 29., 12:30
A kihalás szélére került a kedves kis állat.
2019. március 21., 09:17
Ezt hozta ki egy kísérlet.
2019. március 7., 16:15
2019. március 1., 13:43
2019. március 1., 12:04
Igen, egy pók ölt meg egy emlőst, valószínűleg azért, hogy megegye.
2019. február 28., 19:24
Egyre több telefonos funkciót vesz át az internet az okostelefonokon: például 2017-hez képest a duplájára nőtt azoknak az aránya, akik a hagyományos telefonálás helyett – vagy amellett – internetes beszélgetéseket bonyolítanak le az eszközön.
2019. február 28., 15:21
Meglepő eredményt hozott egy német vizsgálat.
2019. február 27., 09:47
2019. február 27., 09:34