Venczel Verának nem volt temetése, özvegye szívszorító vallomást tett

Venczel Vera 5 hónapja hunyt el, ma lenne a 76. születésnapja.

2022. március 10., 08:17

Szerző:

Venczel Vera színésznő októberben hunyt el, 75 éves korában. Pályatársai akkor személyes megemlékezésekkel búcsúztatták őt, de temetést azóta sem tartottak.

A Blikk című lap emlékezik most meg Venczel Veráról születésének 76. évfordulóján, és összeállításukból kiderül, hogy a színésznő özvegyénél vannak a hamvak, az ő döntése, hogy mikor temetik el azokat. Venczel Vera és Czapp György grafikus 49 évig voltak házasok, és a férfi korábban a következőket nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy még fel sem tudta fogni szeretett felesége halálát:

„évek óta nyirokmirigy-daganattal küzdök, túl vagyok kemoterápián, különböző kezeléseken. A mögöttem hagyott időszak, a folyamatos ­stressz aligha tett jót az állapotomnak. [...] Hogy Vera nélkül valóban életnek nevezhetem-e, ami rám vár, azt magam sem tudom...”

A lapnak nyilatkozott most Halász Judit színésznő, aki együtt kezdte a pályáját Venczel Verával a Vígszínházban. Ő többek között a következőket mondta:

„Verának nem volt temetése, legalábbis mi nem tudunk róla, hogy lett volna. Csütörtökön, a születésnapján a Vígszínházban – ahol örökös tag volt – tartunk egy zártkörű megemlékezést, mi így veszünk tőle búcsút.”

Fájó emlékek: őket is 2021-ben vesztettük el

Oszter Sándor

Csűrös Karola

Kóbor János

(Kiemelt kép: dfp.hu)