Tóth Gabi elárulta, mi segít a gerincproblémáin: Hamar helyre raktak

Tóth Gabi régóta panaszkodik fájdalmakra, de most rájött, mi segít a gerincproblémáin.

2024. június 17., 16:59

Szerző:

Tóth Gabi énekesnő elképesztő fájdalomra panaszkodott korábban, most megkérdezték tőle, hogy ezzel a témával mi lett.

Tóth Gabit hamar helyre rakták

Tóth Gabi a Bors című lapnak adott interjút azért, hogy még egyszer reklámozhassa a nyári tábort, amit a párjával, Papp Máté Bencével együtt szerveznek és tartanak majd. Erről a táborról már rengeteget írtunk mi is, úgyhogy inkább az interjúnak azt a részét idézzünk, ahol a 36 éves énekesnő a hátproblémáiról vall.

Az egész sztori ott kezdődött, hogy Tóth Gabi arról posztolt márciusban, hogy gerincproblémái miatt kénytelen volt csontkovácshoz fordulni. Ezzel kapcsolatosan már akkor is a Bors című kiadvány kereste meg az énekesnőt, aki elárulta, hogy a helyzet meglehetősen komoly.

„Elérkezett az a pillanat, amikor már nem halogathattam tovább, hogy orvoshoz menjek. Volt olyan, hogy aludni sem tudtam a fájdalomtól

– mondta akkor Tóth Gabi. A 36 éves énekesnő a cikk szerint nemcsak gerincferdüléssel küzd, hanem „iszonyatos gyulladásai” is vannak.

Nos, a ma megjelent interjúból kiderül, mi lett a dolog vége:

„Hamar helyre raktak, a gerincspecialista is a prevencióban hisz, így erre állandóan figyelnem kell. Nyilván segít az is, hogy amióta Mátéval együtt vagyunk, folyamatosan táncolunk, mozgásban vagyunk és sokkal jobb lett a kondim is.”

Tóth Gabi minden szempontból jobban van

Tóth Gabi szintén a fenti tábor promózása kapcsán említette, hogy mennyire sok minden helyre jött az életében most, Papp Máté Bence mellett. Ahogy mondja, korábban folyton szétszórt volt, a posztja arra utal, hogy Krausz Gábor feleségeként sosem tudott ott lenni a pillanatban. A következőképpen ír ezekről a Facebookon:

„Sikerült az, ami hosszú évek óta nem...
Végre csak egy helyre figyeltem! Nem kószáltak el a gondolataim 100 felé, hanem ott és abban a pillanatban tudtam lenni! Befele figyeltem és elcsendesedett a sok zaj... amikor hazajöttünk, akkor olyan nyugalom volt rajtam, amire már nagyon vágyott a testem és lelkem egyaránt! Ezért is hisszük, hogy a táborunk egy mély és felszabadító hét lesz, mert ebben a környezetben, energiákban lehet igazán »mély levegőt venni«, hogy aztán tovább tudjunk haladni céljaink kalandos útján. Várunk benneteket július 15-21-ig Pomázon a Magyar Vár Táborban, ahol egy a ritmusunk! Hiszem, hogy összetartozunk, gyertek velünk és éljük át együtt is!”

Szóval ha ön is el szeretné küldeni a gyermekét július közepén egy mély és felszabadító lovaglásra-számháborúzásra Pomázra, akkor szívből ajánljuk Tóth Gabiék táborát!

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)