Ennyi pénzbe kerül Tóth Gabi és a párja jurtás nyári tábora

Tóth Gabiék táboroztatni fognak.

2024. május 31., 08:53

Szerző:

Tóth Gabi és a párja, Papp Máté Bence mozgalmas nyárra készülnek: jurtás nyári tábort szerveztek. Az eseményre júliusban kerül sor Pomázon, és most már azt is tudni lehet, hogy mennyi pénzbe fog ez kerülni azoknak a szülőknek, akik szeretnék a gyermeküket egy ilyen élménnyel megajándékozni. 

A Blikk azt írja, hogy az énekesnő és a kedvese reggeltől estig tartó szuper programokkal készülnek a gyerekeknek, akik 8-tól 18 éves korig jelentkezhetnek a nyári táborba. A céljuk, hogy építsenek egy olyan közösséget, ahol a zenén és táncon keresztül akár életre szóló barátságok is szövődhetnek.

Tóth Gabi nemrég  egy saját weboldalt is megosztott, amely az Egy a ritmusunk névre hallgat, és részletes információkat osztottak meg a programokról. Az árakról pedig szintén szó esik: kiderült, hogy az estéket jurtákban tölthetik majd, a szülőktől pedig 7 nap 6 éjszakáért nettó 95 ezer forintot kérnek el, amely tartalmazza a szállás, az étkeztetés és a foglalkozások árát is.

Programokból pedig nem fognak hiányt szenvedni a gyerekek, ugyanis tánc- és énekórákat vehetnek majd, de íjászkodásra, lovaglásra és tábortűzre szintén lesz lehetőség. 

(Kiemelt kép: Tóth Gabi Instagramja)